VáltozáSokk...

"Mikor elutazol, tele vagy várakozással. Alig várod, hogy más helyen légy, más emberekkel, szívod magadba az élményeket - de minek is mész? Ott is elkezdesz kötődni és mikor eljössz, az fáj. Fogod a bőröndöd, megtömöd emlékekkel, érzésekkel, de a legtöbbje megfoghatatlan, elhozhatatlan. S ki lesz az, aki hazatér? Ugyanaz az ember?"

Én már nem tudom eldönteni, hogy hol az otthon. Pesten élek, de sokszor nem élek, csak vagyok, dolgozok. Domoszlót sem tartom már teljesen otthonnak. Mondjuk sosem rajongtam érte... Úgy gondolom, az otthonom mindig is ott lesz, ahol Édesanyám.
És milyen igaz, hogy nem ugyanaz az ember tér "haza" aki egykor elment onnan. Én is megváltoztam. Alkalmazkodtam a környezethez, az új emberekhez. Fél éve költöztem el, és sok mindent tapasztaltam azóta. Rájöttem, hogy azok a barátságok, melyekről azt hittem, örökké tartanak, végül átmennek haverságba, néha együtt ivásba. Nem gondoltam, hogy a legjobb barátaim próbálnak majd visszahúzni és belém beszélni, hogy nekem nem jó Pest.
Sokat éjszakáztam mostanában, és örültem neki, mivel melóból csak aludni jártam haza, aztán vissza dolgozni. Semmire nem volt gondom, nem járt az agyam. Most új életet kezdek, úgy döntöttem. Minden reggel eljárok futni, és figyelek az étkezésemre. Ma kezdődik a suli, utolsó évem, szeretném jól megcsinálni. A munkában is szeretnék jól teljesíteni, és minél több pénzt keresni. Többet bulizni, és a személyes kapcsolataimat javítani, illetve új barátokat szerezni. Végül, olyan lenni, mint a szikla. Kemény, erős, amin nem fog semmi, vagy ha mégis, nem látszik meg rajta. Hogy meg tudom-e magamban ölni azt az érzékeny, naiv kislányt? Majd kiderül... És ha ezeket elértem? Akkor új célokat állítok fel magam elé. És hova térhetek haza, ha egy kis nyugalom kell? Erre is megtaláltam a választ: Édesanyámhoz.

Barátság, nyújtott kéz

Barátság. Az egyik legjobb dolog a Földön. Ha vannak igaz barátaid. Nem haverok, ismerősök, ivócimborák, hanem barátaid.Én azt hittem, vannak. Amíg el nem költöztem. Amíg nem kellett megérteni, mellém állni. Most itt vagyok egy új világban, egyedül. Mindig én csalódok. Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Sírjak, mert megint csalódást okozott egy "barátom", vagy nevessek magamon, mert hagytam, hogy megint csalódjak? Tipikusan azaz ember vagyok, aki mindig mindent megtesz másokért. Az én vállamon lehet sírni, örülök ha boldog a másik, segítek ahol tudok, megértő vagyok, és ki is használják. Engem használnak ki. Összetörnek. Hogy miért engedem? Mert szeretem őket, mert a barátaim... Mindig utólag jövök rá, hogy megint nekem okoztak fájdalmat. Nincs egy olyan barátom se, akivel könnyű lenne összehozni egy találkát. Szinte lehetetlen. Megbeszéljük, én éjszakásból felkelek korán, hogy találkozzunk, és lemondják... A másik... nem hallgatnak meg, nem számíthatok rájuk. Bajom van, és nincs kinek elmondanom... Nem értenek meg. Egy lelki roncs vagyok, aki magányos, akinek szüksége lenne a barátaira. De nincsenek itt. Megértem, hogy sokat dolgozik némelyik, de könyörgöm, én is robotolok. Nyitós műszakból éjszakásba raknak, onnan délutánosba, majd megint nyitok. Fáradt vagyok, de hozzájuk sosem.

"hiányzik. gondjaim vannak, amit szeretnék elmondani neki, hogy közölje, hogy hülye vagyok. és hiányzik, hogy én is mondhassam neki azt, hogy 'nem vagy normális'. kávézni akarok vele... és kibaszottul szarul esik, hogy állandóan lemondja a talikat"
Szükségem lenne a barátaimra...

A szerelem egy rakás szar...

A szerelem egy szar dolog. Minden esetben sérülsz benne. Nem szabad. Én is most tiltottam meg magamnak, hogy bárkihez is gyengédebb szálak fűzzenek. Hülyeség. Senki miatt nem szabad ellágyulni. Senkihez sem szabad kötődni. Úgyis megszívod. Kell ez bárkinek is? Sérülni? Sírni? Összetörni? Kétlem. Vagy nem kellesz, akinek meg mégis az megbánt, átbasz, megcsal. Nem kell semmit sem érezni, csak dugni a nagyvilágba. Ha a pasik megtehetik, mi miért nem? Lekurváznak? Hát istenem... Le kell szarni. Dugásról szól az élet. Érzelmek nélkül, természetesen. A szerelmed megcsal, a barátaid meg csak elhagynak. Végül úgyis egyedül maradsz. Akkor meg nem mindegy? Akkor meg minek érezni bármit is? Csak túl kell élni.

It's all sex, drugs, and rock'n'roll...

"A szerelem vak... és süket. És nagyon ostoba."

Pontosan... Nem tudom mi van velem. Hülye vagyok. Mindig a rossz embert találom meg. Nem tudom mi legyen. Nincs közöm hozzá. Szex? Volt... 3-szor is. Vagy 4-szer. Az első részegen. A többi józanul. Alig ismerem. Nem engedi megismerni magát. Hideg, mint a jégcsap. Vagy csak annak akar tűnni? Lehet.  Furcsa. Vonzó. Közönyös, de mégse. Van, hogy elkapok egy-egy pillantást. Ahogy szembenézünk egymással... Néha. Nem értem. Vágyok rá. Hiányzik. Kell nekem. Hogy én kellek-e? Nem tudom. Szexre biztosan. Megfojt. Megöl. Érzem a hiányát, pedig itt van mellettem. Néha utálom. Máskor meg... Beleőrülök. Lehetne más, de nem kell. Hiszen miért kellene amíg látok egy kis reményt? Félek tőle, de mégis úgy érzem, hogy bízhatok Benne. Sokat jár a fejembe. Már ösztönösen próbálom kiverni onnan, ilyenkor a képzeletemben belevigyorog a pofámba, és közli, hogy "úgysem tudsz". Magával ragadott. Tönkre tesz. Megbolondít.

Küldeném a tizenéves korosztálynak...

Mit tanultam mióta egyedül élek? Főzni, ha enni akarok. Takarítani, ha azt akarom hogy ne egyen meg a kosz. Mert nincs itt anyuci, aki mindent megcsinál. Tűrni ha fáj valamim. Dolgozni (betegen is), és a pénzt beosztani. Rájöttem, hogy a cigi, a kávé, a bulik, és az édesség mind-mind luxus cikk. Viszont van ezer meg egy hely ahova rakhatod a pénzed, ami szükségesebb. Nincs lustálkodás, se hétvége, ha úgy vagy beosztva, dolgozni kell. Mellette suli, ha nem akarsz hülye maradni. Sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem, mert van, hogy behívnak dolgozni, mikor a hátam közepére se kívánom, de menni kell. Tudjátok mit? Sokszor gyűlölöm és hisztizek, mert fáradt vagyok, vagy mennék inkább én is bulizni mint a többiek de nem lehet. Nem, nem vagyok hős, se 'miss tökéletes', meg amúgy is én választottam. De belegondolva, a sok kis tizenévest, akik vígan elélnek anyuci/apuci pénzéből, rákényszeríteném, hogy munkát vállaljanak, hogy megtudják mit jelent megdolgozni valamiért... Na, csak ennyi...

A szürke ötven árnyalata / Part I

Ez azt jelenti, hogy ma éjjel szeretkezni fogsz velem Chrisitian? - Szent szar! Ezt tényleg kimondtam? A szája tátva marad, de gyorsan összeszedi magát. -Nem, Anastasia, nem azt jelenti. Először is, én nem szeretkezek... én keményen baszok. Másodszor is, még sok papírmunka vár rád. Harmadszor pedig, még nem tudod, mire vállalkozol. Még mindig elfuthatsz...

Elkezdett idegesíteni, hogy idegesít, ha nem vagy itt. Mert ez biztos jele annak, hogy ez már nemcsak kémia részemről. Menj el, nem akarlak többé látni! Ne mosolyogj rám, ne légy vicces, aranyos, kedves, okos, vonzó... nem akarom ezt. Nem tudom, mikor fúrtál magadnak helyet belém, biztos csak egy pillanatra fordítottam el a fejem, vagy rágyújtottam épp, vagy csukott szemmel kortyoltam egyet a sörömbe,
nem tudom. Csak azt, hogy nem tetszik. Mert úgy vagy velem, hogy nem vagy velem. És azt hiszem, nem is akarsz. Csak szikrákat kapok el belőlünk és azt is csak ritkán, csak diszkréten. A legszomorúbb, hogy tudom, azt sem értenéd meg, amit most hablatyolok itt, szóval egyszer szeretném megfürdetni, átöltöztetni, beparfümözni a mondandóm és a kezedbe nyomni. Egyszer, majd, talán, de csak, hogy kitehesd a polcra és
néha elmosolyodj rajta. Másra úgy sem lenne jó neked. Legalábbis most ezt hiszem. Aztán amilyen kiszámíthatatlan vagy, lehet, hogy holnap jössz, játszol és mindent viszel. Addig is próbálom nem túlzottan
beleélni magam és realizálni, hogy mennyire nem illünk össze. Épp emiatt szeretem elhinni, hogy veled sem bírnám sokáig. Így nem zakatolsz annyit a fejemben. Ha pedig jössz holnap, hozz magaddal valamit, amit
itt hagyhatsz, hogy tudjam: vissza akarsz még jönni!

I love McDonald's ;)

Szóval, találtam munkahelyet. McDonald's. Örültem a fejemnek, hogy hátul majd rakom össze a szenyákat, stb, ahhoz képest kint vagyok a pultba. Megint emberekkel kell foglalkozni, jópofát vágni a sok bunkó, tapló köcsöghöz. De vicces napom volt ha optimistán nézzük a dolgokat. Kezdődött azzal, hogy kérdezte tőlem a csajszi akinél betanultam, hogy ismerem-e a szenyákat stb, ez nagyjából így zajlott:
"Orsi: - Ismered a termékeket, a szenyákat, menüket stb?
Én: - Nem, nem szoktam mekibe kajálni, egyrészt nincs rá pénzem, másrészt nem lakok vele jól, harmadrészt nem szeretem, meg így is dagadt vagyok, negyedrészt ha betévedek a mekibe akkor MCFlurry-t vagy Shake-et szoktam enni/inni.
Orsi: - Az szép. Értelek.
*fél perc hangos röhögés"
Megtanultam hasábburgonyát sütni, kávét főzni, fagyit csinálni. Illetve annyit már megjegyeztem hogy mi van a sajtburger menüben xD Minden tizenéves kis hülye gyerek azt kéri, mivel az a legolcsóbb, és hát menő dolog a mekibe enni. :D Másrészről új meglátás: mindenki nyavalyog, hogy így a válság, meg úgy a válság, de könyörgöm, akinek van napi 3000 ft-ja a mekibe elkajálni az ne nyígjon. Bejött ma egy csajszi, kb 25-30 között lehetett, odaáll a pulthoz: 'Szeretnék egy cézár salátát, mittudomén milyen öntettel, meg Mc reggelit, meg egy nagy lattét, meg két fagyit, az egyik karamellás, a másik csokis legyen, de dupla öntetes, meg egy nagy kólát.' - Végülis csak laza 3000 ft-ot hagyott ott. A másik kedvencem, hogy a szülők a mekibe reggeliztetik a gyereküket. De a legnagyobb poén még csak most jön. Ugyebár reggel 10.30- ig van reggeli, addig se sajtburger, se más egyéb "átlagos kaják". Kb 3/4 10-10 között egy 50-es éveiben járó roma "úriember" betámolyog a mekibe egy doboz sörrel a kezében, alkoholtól erősen átitatva ( legalábbis a szaga és a beszéde is erről árulkodott) egy kb 4 éves kislánnyal az oldalán, sörpocakon kigombolt ing, papucs, és közli hogy ő sajtburgert akar. Mondjuk neki, hogy nincs még sajtburger, mert még a reggeli menük vannak csak, sajtburgert fél 11-től tudunk adni, válasszon mást vagy ki kellene várni azt a fél órát- 40 percet. Közli velünk, hogy a kislány csak a sajtburgert eszi meg. Mondtuk hogy hát nagyon sajnáljuk, de még nem tudunk sajtburgert adni. Elmondja neki Orsi, hogy milyen szendvicsekből lehet választani (menüben- anélkül, kólával, stb -kb 3-5 perc), mire odafordul a kislányhoz: "akkor mi kőőő?" A kislány mered bambán és nézi a plafont, miközben az orrát piszkálja. Megint ránk néz az ürge, kortyol a söréből: "De azokat a kisjány nem szereti. Ő csak a sajtburgert eszi meg." Újra szíves elnézését kérjük, mire a kedves vendég belekortyol egy még nagyobbat a sörébe, a nyári szünetes fogsorával ránk vigyorog, majd megragadja a kislány kezét és valahogyan kitámolyog az étteremből. Mindez 10 perc leforgása alatt. Sírva tudtam volna röhögni, csak hát álltak sorban, és persze kedvesen, mosollyal kellett köszönteni az új vásárlót aki mellesleg egy paraszt bunkó volt.
Az ott dolgozók aranyosak, jó fejek, segítőkészek, és java részt fiatalok (hál' istennek :D), azzal nincs is baj, csak a sok hülye szenyával, a mégtöbb hülye menüvel és legfőképpen a sok paraszt, bunkó emberrel. Úgy érzem, nekem be kell ülnöm egy irodába EGYEDÜL és úgy kell dolgoznom, nekem nem szabad emberekkel foglalkoznom mert az emberi hülyeség csak felbasz. Szóval, kurvajó első napom volt (hulla vagyok...) és holnap reggel 8 órakkor is vár szeretettel a MCDonald's!! I'm lovin it! <3 p="">

Esküszöm, többet nem iszok!!!!

Legalábbis az elkövetkezendő 24 órában  biztosan nem... Főleg nem pálinkát.  Főleg nem otthon. Orbitálisan nagy baromnak titulálom magamat, véleményem szerint teljes joggal. Én nem egy problémát csinálok magamnak - csak hogy ne legyen unalmas az életem-, hanem 100-at. Az mellékes, hogy másnapos vagyok, és suliban ülök úgy, hogy ráz a hideg, szédelgek és kavarog a gyomrom, és még koránt sincs vége a napnak, de megint járt a pofám, olyanról, amiről nem kellett volna, és megint megcsináltam a faszságomat, gondolván hogy mekkora jó lesz (igaz h Katalin tanácsára, de gondolkodhattam volna én is...), aztán beégettem, lejárattam saját magam, szóval szép az élet. Mondjuk ha azt vesszük, jó dolgom is van, mert hát óráról nem sok mindenki blogol, de én ezt is megtehetem!
Gondolkoznom kéne, meg megpróbálni türtőztetni magam, és nem hallgatni mások véleményére, főleg a felemelő részeges tanácsokra. De én voltam a hülye, a  nem normális, a buta, a nagyokos, mert hiába van önálló tudatom, inkább hallgatok másokra. DE MIÉÉÉÉÉRT???? Nos, ezt én is kérdeztem már magamtól nem is egyszer. Szóval, a tegnapi, illetve az elmúlt 2 heti ivászatokból vonjuk le a tanulságot:

• otthon nem iszok többet
• nem iszok pálinkát, főleg nem házit, főleg nem a Tirpiét
• nem keverem a piát
• nem hallgatok SENKIRE részegen
• meg kell tanulnom türtőztetnem magam illuminált állapotban, meg amúgy is
• GONDOLKODNI kell, mielőtt jártatom a pofám vagy cselekszem
• STOP TÁBLÁT A FEJBE!!!
• lehet kéne egy kis alkoholszünet... (de ebben azért nem vagyok egészen biztos! -áhh, valószínű hogy nem kell az... )
• és az utolsó, legfontosabb dolog amire rájöttem: szerintem Édesanyám a fejemre ejtett kiskoromban... Mert abban minden kétséget kizárólag teljesen biztos vagyok, hogy: NEM VAGYOK NORMÁLIS!!!

Mert élni tudni kell...

Így-így. Majd kicsattanok a jó kedvtől, remélem ez most már hosszú távon így marad. :) Jó érzem magam a bőrömben (hosszú idő után először), találtam munkát, holnap megyek belépni, megvannak nyárra is a tervek, most valamennyire kereknek érzem az életem. :) Na jó, azért nm engedem hogy elöntsön a rózsaszín köd, most már megtanultam hogy ha jó minden, akkor sem kell teljesen átengedni magunkat neki, fel kell készülni a rosszra is ;)  Én elindultam egy úton, amiről úgy érzem, hogy jó lesz. Várom nagyon a nyarat, gyűjtögetek, tuti belevetem magam nyakig a melóba. Katával tervezzük az EFOTT-ot, ami valószínű össze is jön. No meg, 2 X-es leszek másfél hónap múlva :( Ennek mondjuk nem örülök, de hát, én is öregszem. Tervbe van a Kézilabdások Éjszakája, a verpeléti Bor-rock is, szóval a júniusom zsúfolt lesz. Utána meg nyakig meló, de nem bánom, hátha egyenesbe jövök pénzügyileg is. :D Rám férne már... xD
Na de... VidámságÖrömBódoccság... Nem tudom hogy mi lelt, de napok óta majd kicsattanok a hülyeségtől meg a röhögőgörcstől. :D Jah, egy seggfejt megint sztornózok az életemből csak várom a megfelelő pillanatot. :D Ja, és akik még eddig nem jöttek rá, nekik üzenném: Nem vagyok hülye, nem kéne annak nézni. ;)
Csókoltatás

"A nyári napsütésben hideg sörrel a kézben, így indul a fesztivál
Egy hangfal megtöri a csendet, rendelsz magadnak még egyet 
A színpad már készen áll.
Felvered a sátrad, gyorsan szeded a lábad, az élmény átölel
A haverokkal, csajokkal együtt lenni, minden most kezdődik el
Számolod a perceket, bámulod a gépeket,
Tágra nyitod a két szemed, mindenképp itt a helyed.
Felpezsdül a véred, jó a hangulat,
A tömeg egész éjszaka egy emberként mulat.
Emlékezetes marad a pillanat, 
Na gyerünk, tombold ki magad!
Egy sláger meg nem árthat műfajánál fogva,
A ritmus elragad és fel vagy dobva.
Szemedben ott ragyog az életigenlés fénye,
Élni tudni kell, rájöttél végre."  / Skafunderz- Élni tudni kell

Hogy mekkora balfasz tudok lenni...

Igaz az, hogyha nincs problémád, csinálsz magadnak. Százat. Ezret.Vagy épp lehet hogy csak egyet, de egy hatalmasat. Nos ez rám különösen igaz. Mostanában mintha kezdtem volna megtalálni a helyem, természetesen elbasztam, nem is kicsit. Áhhhh istenem, akkora egy orbitálisan nagy barom, balfasz, hülye, nem normális, ökör, állat vagyok, hogy ezt nem is tudom leírni egyszerűen... Bár... még mindig úgy vagyok vele, hogy inkább bánjam meg azt, amit megtettem, mint azt hogy nem tettem meg.
Fuck yeah...

Gyerekkor, tűnj a fenébe... Vagy inkább mégse?

Sokszor eszembe jut, hogy az a boldog kisgyerek -aki voltam valaha-, hogyan lett egy ilyen megkeseredett, magányos, depressziós felnőtté- amilyen most vagyok?!
Boldog gyerek voltam, aki szeretett a mamival sütni, anyuval sétálni, játszani a gyerekekkel a játszótéren, még iskolába menni is. Fára másztunk, sárból golyókat gyúrtunk, amit fűzfa vesszővel hajítottunk minél messzebbre. Köpőcsöveztünk, csúzliztunk, és sokszor az egész homokozót beépítettük várnak vagy épp autóknak. Fociztunk, bújócskáztunk, fogócskáztunk, egyszóval mindent, amit a (sajnos már azt kell mondanom hogy "régi") kisgyerekek csináltak. Boldog voltam, voltak igazi barátaim, akikkel ha összevesztünk elég volt 10 perc, és persze a béke kisujjunk, és mehetett tovább a játék. Elég jól is tanultam, bár hiába hogy utáltam tanulni és sokszor sírva ültem a könyvek felé miután anya már ordítozott velem h "de igenis ezt meg kell tanulni", de jó érzés volt, hogy másnap az iskolában tudtam válaszolni a tanítónéni kérdésére, vagy éppen jó jegyet kaptam. Nem volt csoda, hiszen sebésznek készültem kb 5 éves korom óta. Milyen nagy szavak ezek egy kis gyerektől. :)
Aztán ez valahogy félbeszakadt. Elköltöztünk, egy teljesen idegen helyre. Be kellett illeszkedni, és a barátaimat, az egész addigi életemet ott kellett hagynom, hogy 90 km-rel arrébb egy új életet kezdjek. Nehéz volt az elején, mert nagy a szám és szeretem ha emberek vesznek körül, itt viszont nem volt senkim. Jó, hogy a nyarat mamánál töltöttem mindig, de az már nem ugyanolyan volt mint régen. Kb másfél év után elkezdtek romlani a jegyeim, és már célom se nagyon volt. Tepertem, hogy találjak legalább egy barátnőt, aki átjön játszani. Aztán, ahogy telt az idő, sikerült itt is szert tennem barátokra(?). Miután általánosból elballagtunk elég jól is éreztem magam, csak aztán jöttek a kavarások, meg az egyéb dolgok. Ez egy szar hely, én mondom... A régi barátaim elfelejtettek, elhidegültünk, ritkán találkozunk, főleg mióta mamám sincs már köztünk...
Elkezdtem élni az életem, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem adott nekem szép dolgokat ez a falu (ill. város, Gyöngyöst is vegyük bele...) de nem érzem magamnak boldognak... Soha nem is éreztem egyiket sem igazi otthonnak. Ha azt vesszük, az "új hely" adta nekem a kézilabdát, annak idején a frizbit, pár barátot, szerelmeket, bulikat, berúgásokat, fesztiválokat. De ellenben sok mindent el is vett. Ugyanúgy ahogy adott, el is vett tőlem barátokat, és szerelmeket is. Sokszor voltam magányos, bezárkózva a szobámba. Ezt a borongós kedélyállapotot is ennek a helynek, illetve az itt történteknek köszönhetem... Itt szúrtak hátba a "barátok", amiről annak idején azt sem tudtam, hogy mi az. Sokat sírtam itt, bár az tény, hogy nevettem is sokszor. Nem tudom, hogy most hol tartanék, mi lennék, milyen lenne a felfogásom, vagy hogy boldogabb lennék-e, ha akkor mi nem költözünk el, és nem kell már 10 évesen félig meddig felnőnöm. Csak azt tudom, hogy akkor még jó volt, most viszont nem érzem úgy. Bár, ezekre a válaszokra senki sem tudhatja a választ, de egy biztos, mindenkiben ott motoszkál a: "Mi lett volna HA..?"

Az emberekről...

Sokan, sokfélék. Kedvesek, önzőek, gonoszak, jószívűek, naivak, bizalmatlanok. Arrogánsak, titokzatosak, nagyszájúak, barátságosak, ellenszenvesek, és még lehetne sorolni bőven a jó és rossz jelzőket.
Vannak barátaink, haverjaink, ismerőseink. Illetve ellenségeink és ellenszenves ismerőseink és ismeretlenek is.
Most egy kicsit az én emberi kapcsolataimról fogok írni.
Vannak barátaim. Kevés, de azt tudom hogy ők mellettem állnak. Igen, van hogy leosztanak, kioktatnak, de az én érdekemben.
Vannak haverjaim is. Ők azok, akikkel ha találkozunk köszönünk, megkérdezzük miújság, de a bizalmunkba nem engedjük őket.
Ismerősei meg mindenkinek vannak, akikkel ugyebár köszönőviszony áll csak fent köztetek.

Gondolom mindenki ismeri a fentebb felsorolt emberi tulajdonságok mindegyikét. Hát persze... hogy is ne találkoztunk volna olyan emberrel, akit már sokadjára vágnak át és bántanak meg, de annyira naiv, hogy sokadszorra is megbocsájt.Aztán az önző emberek típusával is biztos találkozott már mindenki... Ismerős azaz érzés, hogy bizalmatlan vagy az emberek felé? Tudod, egy-egy nagy csalódás után (barátban, szerelemben tök mindegy), hogy nem tudsz megbízni senkiben sem? Nos, én most ebben a cipőben járok. És van olyan barátotok aki nem érti meg, hogy miért nem bízol senkiben? Gondolkodjon el mindenki... Úgy, hogy a nagy Ő, akivel már komolyan terveztek, megcsal az egyik "barátnőddel", aki mellett mindig kiálltál; szóval ebben a vicces helyzetben, ki kiben bízna meg? Megbíznál a pasikban/csajokban? A barátaidban? Úgy, hogy már sokan hátba szúrtak... Persze, nem mindenki, és nem kell általánosítani, de jobb félni, mint megijedni, nem? Ahhoz, hogy rászolgáljon valaki a bizalmamra, sokat kell letenni az asztalra. Ez nagy kincs. Vagy ezt csak én gondolom így? Nos, ez szerintem emberenként változó lehet. De én így gondolkozom, túlságosan féltem a kicsi szívemet, (ami még amúgy sem állt teljesen helyre) hogy megint összetörik. És nem tudom, hogy még egy nagyobb csapásból fel tudnék-e állni.

Aztán ott egy másik dolog... Mindenki minden nap beszél a barátaival/haverjaival? Minden áldott nap keresitek egymást? Persze, gyakran, meg sűrűn. Még egy kérdés felmerül itt. Ki mennyire elfoglalt? Meló, suli, edzések, zeneórák, különórák, ingázás a suli/meló és az otthonod közt. Ki mennyi időt tölt gép előtt? Van olyan ember (jómagam is) akinek nincsen androidos, fészbukos telefonja, magyarul nem tud egész nap neten lógni.(nem mintha ez elengedhetetlen lenne az életemből - nem vagyok függő...) Este meg amikor hazaesel hulla fáradtan egész napos hajtás és koránkelés után, nem biztos hogy csetelgetni van kedved miután másnap is korán indul a napod és az is húzós lesz. Vagy erről is csak én vélekedek így? Ja, eszembe se jutott, hogy a telefon telefonálásra való,  és lehet hívást kezdeményezni is. Ez jogos, a kérdés az, hogy fel van-e töltve pénzügyileg. Mert példának okáért az enyém nincs, mivel fontosabb dolgokra megy el a pénzem (albi, bérlet, kaja, megélhetés, stb.) Megint én vagyok a rohadt fasz, mert én soha senkit nem keresek. És ez tény. A legjobb barátnőmet sem hívom fel minden nap, nem írok rá minden nap fészbukon, sőt, még keresztlányomhoz se megyek minden nap vagy beszélek az anyukájával minden nap (ugyanis a csöppség még csak 1 éves és nem sok mindent tud még beszélni :) ), sőt, tovább megyek, a saját anyámmal sem beszélek minden nap mióta nem lakok itthon. Ma ezért lettem letörölve egyik haverom ismerősei közül. Mondván neki barátok kellenek, én meg soha nem keresem. Mondom jó, ha te így érzed.

Ott van egy másfajta barátság az életemből. A srác tény, hogy exem, de jóban maradtunk. Ő dobott annak idején, és most ő kapálózik (persze burkoltan) utánam. Többet érez mint barátság, az ő szavaival élve. Szóval, kezdem azt hinni, hogy férfi és nő között nincs barátság. Vagy csak közöttünk nem tudott ez kialakulni?

Aztán ott vannak a régi barátok, akik eltűntek az életedből, és mára már csak ismerősök lettek. Fiúk/lányok, vegyesen. Ők is két részre oszthatóak. Van az egyik, hogy amikor újra beszéltek vagy egy társaságba keveredtek, akkor sajnálod hogy már nem vagytok olyan jóba mint régen, és hiányoznak az elmúlt idők. Aztán a másik rész, amikor megint egy társaságba kerültök hálát adsz az égnek, hogy megszabadultál tőlük. Velem tegnap este pont az utóbbi eset történt. Régen én voltam "lenézve" meg megszólva, most viszont komolyan mondom, fölényben éreztem magam velük szemben. Most én néztem őket le, a viselkedésük, a dumájuk, az arroganciájuk és a hatalmas nagy egojuk miatt. Ilyenkor elgondolkozok, hogy belőlem is egy ilyen ember lett volna, ha jóba maradok velük? Na, hál' istennek ezt már nem fogjuk megtudni :)

Vannak barátságos, kedves emberek. Akik rád mosolyognak minden ok nélkül, akik előre engednek, akik átadják a helyüket az idősebbnek a buszon, villamoson. Vannak a bunkók, akik fellöknek, akik összetaposnak a metrón, és még annyit sem mondanak, hogy 'bocsánat'. Vannak, akik átgyalogolnak rajtunk, de vannak olyanok, akik próbálnak kihúzni a szarból. Vannak, akik mindenáron keresztbe fognak neked tenni. Igen, mert irigyek a sikereidre, az életedre, akármidre. Van olyan, aki pletykál rólad. Mert épp nincs jobb dolga, és alig ismer, akkor is jobban tud mindent rólad, mint te magad, és nem bírja befogni azt a büdös nagy pofáját. Az ilyeneknek nincs életük, és valamivel ki kell tölteni az üres hétköznapjaikat. Gondoljatok bele, milyen öregasszonyok lesznek :D Nos, sokfajta ember létezik...

Csak egyetlen kérdés maradt. Te milyen embernek tartod magad?


"Imádom a barátságos embereket- tudod, aki felemeli a kezét, amikor előreenged a zebránál, akivel összenézel, és egymásra mosolyogtok, amikor egy vallási fanatikus imára faka a metrón, aki szól, hogy "leejtettél egy ötöst", amikor leejtettél egy ötöst-, szóval azokat, akik egy csöppnyi boldogságot árasztanak, mert noha tudják, hogy a mindent átható ellenségesség érthető, de tudják azt is, hogy nem kötelező. És kevés van belőlük."

Az irigységről...

"Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk."

Kemény szavak... Szokták azt is mondani, hogy "amíg van aki irigykedik rád, addig valamit nagyon jól csinálsz". Hát... én nem érzem nagyon azt, hogy egyenesbe lenne az életem, vagy hogy valamit annyira jól csinálnék, hogy irigykedhetnének rám az emberek. Nem vagyok felhőtlenül boldog, nem találtam még munkahelyet se, egy lelki nyomorék vagyok (mert azzá tettek), és még sorolhatnám... Valamiért mégis utálnak, valamiért mégis irigykednek rám az emberek. De miért? Nem vagyok bombanő se... Nem engedhetek meg magamnak egy húzósabb koncertet, azért hogy fesztiválozni tudjak több hónapot gürizek és spórolok. Ahhoz hogy fel tudjak költözni Pestre szintén hónapokig spóroltam. A barátok számában sem vagyok nagyon eleresztve, és mostanában egyre több szúr hátba (az a kurva naivságom... :-/) és egyre több ember mutatja meg megint a foga fehérjét. Persze én játszom megint azt, hogy tűrök, megbocsájtok, elfelejtek, megint megbízok (én kis hülye...) és várom, hogy mikor pattan el megint a húr... Nagyon sokan mondták, hogy iszonyatosan naiv vagyok. Nem tehetek róla, én kis hülye jóhiszeműen mindig azt gondolom, hogy az emberek változnak, és hogy ők is olyan őszinték és jószívűek mint én. Hogy a saját barátjuknak nem fognak belekavarni az életébe... Hát dehogynem.

Azt nem értem, hogy mit tettem ezek ellen az emberek ellen? A barátjuk voltam? Hogy kitartottam mellettük, jóban-rosszban. Hogy adtam a vállamat, amit vizesre sírhattak, hogy együtt nevettem velük, amikor jó dolog történt? Hogy kitartottam mellettük az emberekkel szemben, hogy próbáltam védeni őket? De ez egy barát dolga... És cserébe ezt kapom? De már nem fáj... Csak nagyon bánt. Annyit csalódtam az elmúlt időszakban az emberekben, hogy már nem tud mélyebben érinteni. Persze rosszul esik, de úgy látszik, hogy soha nem is voltak igaz barátok.


Miért költöztem Pestre?

Legfőképpen azért, hogy új életet kezdjek. És ugye új életet akkor tudsz kezdeni, ha a régit teljesen magad mögött hagyod. Én próbálom. Csak mindig felbukkan valaki, aki kicsit visszaránt... Nagyon jól érzem magam Pesten, nem akarok hazamenni. Úgy érzem, hogy itt végre meg tudom találni azt, aki vagyok, és át tudok végre lépni a napos oldalra.


Aztán, hogy mit hoz a jövő, az még jó kérdés. Reménykedünk, bízunk, és várjuk.

Nem elmenni kell, nem menekülni sem...

Dehogynem.
Elég sokat tartózkodok jelenleg ebben a redvás kis falucskában, amit egyre jobban gyűlölök. Vége a vizsgáimnak, nincs még sulim, így hát nem igazán tudok mit kezdeni magammal üres napjaimban. Régóta lappang bennem a költözés terve, és most itt állok a kapuiban, remélhetőleg. Itt már nem lehet kibírni. A sok kétszínű, számító, bunkó seggfej emberek között. Akik ha megbotlasz egy kőben, azt mondják hogy beleborultál egy árokba. Nem is menekülnék innen, hanem már egyszerűen én már nem tudok itt élni. Szar hely, én mondom...
Tegnap esett meg, hogy a régesrégi társaságunk betoppant arra a helyre ahol Katával voltunk, és körülültek. Ekkora bunkó alpári paraszt emberekkel régen találkoztam, a nagy "rockzenészek" nem gyengén elszálltak maguktól, nem is hiányoznak az életemből, sőt! Bár ne ismerném őket... -.-"
Na de a költözés művészete sem túl egyszerű dolog... Először is, pénzt összeszedni, normális albit találni, épelméjű lakótársakkal. Akkor figyelembe venni azt, hogy ne kelljen 1 órát BKV-znom pesten, szóval legyen közel a sulihoz is, relatíve. Találtam egy jót, ami tetszene, a sulitól kb 10 perc, a Stasionokba is ki lehet jutni 15 perc alatt bőven. Kaukciót sem kérnek, szóval pont ideális lenne, csak egy a probléma, hogy össze kéne szedni rá ugyebár a pénzt. És hát valamiből élni is kell fent pesten, szóval a munkahely keresése még folyamatban van. Dehát, lesz ami lesz, februárig még van bő 2 hetem :)

Eléggé befordultam mostanság magamba. Próbáltam kicsit eltűnni fészről is, egyedül Katával tartom a kapcsolatot rendszeresen. Muszáj kicsit egyedül lennem, mert ugyebár 4 ember 40 felé beszél, és hát rendezd már így a gondolataidat meg az érzéseidet. Főként egy ember elől akartam most eltűnni, úgy látszik sikeresen, mert azóta nem keres. Viszont keresnek olyan emberek, akiktől fel áll a szőr a hátamon. Egy egoista kis balfasz kölyök, aki csak meg akarna húzni, de még ehhez is kevés, meg különben sem vagyok az a típus aki minden jött-menttel ágyba bújik, csakhát ő ezt nem érti meg, és nem ért abból sem, hogy HAGYJÁL MÁR BAZDMEG! De ha így sem ért a szóból, akkor majd fog máshogy. Na mindegy, inkább nem is idegesítem magam rajta.
Sokan nem értik, hogy a rossz kedvemnek és bezárkózásomnak mi az oka. Azt a tetves kurvát lerendeztem a héten, közöltem vele h mindent tudok. Ő kiakadt (mondjuk az lehet a fején landoló nagy adag kávé miatt volt), és azonnal felhívta exemet. Exemtől kaptam egy gyönyörű levelet a fészen, hogy én hagyjam békén Vicát, meg hogy minden az én hibám, az is hogy szét mentünk mert csak magamnak köszönhetem, mert én mertem vele veszekedni mikor egy hétig hulla merev részeg volt, józanodás nélkül, és ez nekem nem tetszett, és nem engedtem h állandóan igyen. És hogy gyerekes vagyok. Mondom wow, az igen, ha gyerekes lennék lehet h nem kérdeztem volna Vicát, hanem ütöttem volna, de nem alacsonyodok le az ő szintjükre. De már le is szarom őket.
http://www.youtube.com/watch?v=zjGqxDgdN1s
"Légy vele boldogabb, áldásom rá, ő talán elvisel minden hibád" -ja hogy már nem? Ja igen, ez a kis kurva máris kidobta exemet, mert ő nem tudja eltartani, nem tud neki csizmát venni meg ruhákat, meg kocsival hordozgatni őt meg a gyerekét. De talált egy balfaszt aki mindezt megteszi. Isten nem ver bottal. Gratulálok :)
Szarul érint a dolog, de igazából már kezdek hálás lenni hogy vége, ez egy halott kapcsolat volt. Csak mindenki hagyjon békén, jelenleg csak ennyit kérek, de pár embernek ez túl nagy kérés.

Jelenleg mindenkitől tartom a 3 lépés távolságot, van akitől többet is. De szerintem mindenki így tenne az én helyemben.

Próbálom összeszedni magam, remélem sikerül is. Most beindultak az edzések, csütörtökön serdülőkkel mentünk el meccsre én meg egyik csapattársam (Tami) hogy kisegítsük őket. Igaz, már 5 éve kiörögedtünk de hát na, mi jól elhülyéskedtünk :) Vannak új céljaim, terveim, ötleteim, amiket reményeim szerint sikerül véghez vinni. Bízzunk benne. :) A legfontosabb most a költözés, illetve a tetoválás. Költözés február, tetkó március, legalábbis eddig ez a terv. Remélem mindenre lesz kapacitásom, pénzem, és időm. De majd úgy alakítom a dolgokat ;)

"Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövőnk felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat, otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandóak változtatni, és ragaszkodunk régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el."

És amit most leginkább megfogadtam: "Az egyetlen pasi aki mostantól a padlóra küldhet, az a Jack Daniels. " ;)