Vannak barátaink, haverjaink, ismerőseink. Illetve ellenségeink és ellenszenves ismerőseink és ismeretlenek is.
Most egy kicsit az én emberi kapcsolataimról fogok írni.
Vannak barátaim. Kevés, de azt tudom hogy ők mellettem állnak. Igen, van hogy leosztanak, kioktatnak, de az én érdekemben.
Vannak haverjaim is. Ők azok, akikkel ha találkozunk köszönünk, megkérdezzük miújság, de a bizalmunkba nem engedjük őket.
Ismerősei meg mindenkinek vannak, akikkel ugyebár köszönőviszony áll csak fent köztetek.
Gondolom mindenki ismeri a fentebb felsorolt emberi tulajdonságok mindegyikét. Hát persze... hogy is ne találkoztunk volna olyan emberrel, akit már sokadjára vágnak át és bántanak meg, de annyira naiv, hogy sokadszorra is megbocsájt.Aztán az önző emberek típusával is biztos találkozott már mindenki... Ismerős azaz érzés, hogy bizalmatlan vagy az emberek felé? Tudod, egy-egy nagy csalódás után (barátban, szerelemben tök mindegy), hogy nem tudsz megbízni senkiben sem? Nos, én most ebben a cipőben járok. És van olyan barátotok aki nem érti meg, hogy miért nem bízol senkiben? Gondolkodjon el mindenki... Úgy, hogy a nagy Ő, akivel már komolyan terveztek, megcsal az egyik "barátnőddel", aki mellett mindig kiálltál; szóval ebben a vicces helyzetben, ki kiben bízna meg? Megbíznál a pasikban/csajokban? A barátaidban? Úgy, hogy már sokan hátba szúrtak... Persze, nem mindenki, és nem kell általánosítani, de jobb félni, mint megijedni, nem? Ahhoz, hogy rászolgáljon valaki a bizalmamra, sokat kell letenni az asztalra. Ez nagy kincs. Vagy ezt csak én gondolom így? Nos, ez szerintem emberenként változó lehet. De én így gondolkozom, túlságosan féltem a kicsi szívemet, (ami még amúgy sem állt teljesen helyre) hogy megint összetörik. És nem tudom, hogy még egy nagyobb csapásból fel tudnék-e állni.
Aztán ott egy másik dolog... Mindenki minden nap beszél a barátaival/haverjaival? Minden áldott nap keresitek egymást? Persze, gyakran, meg sűrűn. Még egy kérdés felmerül itt. Ki mennyire elfoglalt? Meló, suli, edzések, zeneórák, különórák, ingázás a suli/meló és az otthonod közt. Ki mennyi időt tölt gép előtt? Van olyan ember (jómagam is) akinek nincsen androidos, fészbukos telefonja, magyarul nem tud egész nap neten lógni.(nem mintha ez elengedhetetlen lenne az életemből - nem vagyok függő...) Este meg amikor hazaesel hulla fáradtan egész napos hajtás és koránkelés után, nem biztos hogy csetelgetni van kedved miután másnap is korán indul a napod és az is húzós lesz. Vagy erről is csak én vélekedek így? Ja, eszembe se jutott, hogy a telefon telefonálásra való, és lehet hívást kezdeményezni is. Ez jogos, a kérdés az, hogy fel van-e töltve pénzügyileg. Mert példának okáért az enyém nincs, mivel fontosabb dolgokra megy el a pénzem (albi, bérlet, kaja, megélhetés, stb.) Megint én vagyok a rohadt fasz, mert én soha senkit nem keresek. És ez tény. A legjobb barátnőmet sem hívom fel minden nap, nem írok rá minden nap fészbukon, sőt, még keresztlányomhoz se megyek minden nap vagy beszélek az anyukájával minden nap (ugyanis a csöppség még csak 1 éves és nem sok mindent tud még beszélni :) ), sőt, tovább megyek, a saját anyámmal sem beszélek minden nap mióta nem lakok itthon. Ma ezért lettem letörölve egyik haverom ismerősei közül. Mondván neki barátok kellenek, én meg soha nem keresem. Mondom jó, ha te így érzed.
Ott van egy másfajta barátság az életemből. A srác tény, hogy exem, de jóban maradtunk. Ő dobott annak idején, és most ő kapálózik (persze burkoltan) utánam. Többet érez mint barátság, az ő szavaival élve. Szóval, kezdem azt hinni, hogy férfi és nő között nincs barátság. Vagy csak közöttünk nem tudott ez kialakulni?
Aztán ott vannak a régi barátok, akik eltűntek az életedből, és mára már csak ismerősök lettek. Fiúk/lányok, vegyesen. Ők is két részre oszthatóak. Van az egyik, hogy amikor újra beszéltek vagy egy társaságba keveredtek, akkor sajnálod hogy már nem vagytok olyan jóba mint régen, és hiányoznak az elmúlt idők. Aztán a másik rész, amikor megint egy társaságba kerültök hálát adsz az égnek, hogy megszabadultál tőlük. Velem tegnap este pont az utóbbi eset történt. Régen én voltam "lenézve" meg megszólva, most viszont komolyan mondom, fölényben éreztem magam velük szemben. Most én néztem őket le, a viselkedésük, a dumájuk, az arroganciájuk és a hatalmas nagy egojuk miatt. Ilyenkor elgondolkozok, hogy belőlem is egy ilyen ember lett volna, ha jóba maradok velük? Na, hál' istennek ezt már nem fogjuk megtudni :)
Vannak barátságos, kedves emberek. Akik rád mosolyognak minden ok nélkül, akik előre engednek, akik átadják a helyüket az idősebbnek a buszon, villamoson. Vannak a bunkók, akik fellöknek, akik összetaposnak a metrón, és még annyit sem mondanak, hogy 'bocsánat'. Vannak, akik átgyalogolnak rajtunk, de vannak olyanok, akik próbálnak kihúzni a szarból. Vannak, akik mindenáron keresztbe fognak neked tenni. Igen, mert irigyek a sikereidre, az életedre, akármidre. Van olyan, aki pletykál rólad. Mert épp nincs jobb dolga, és alig ismer, akkor is jobban tud mindent rólad, mint te magad, és nem bírja befogni azt a büdös nagy pofáját. Az ilyeneknek nincs életük, és valamivel ki kell tölteni az üres hétköznapjaikat. Gondoljatok bele, milyen öregasszonyok lesznek :D Nos, sokfajta ember létezik...
Csak egyetlen kérdés maradt. Te milyen embernek tartod magad?
"Imádom a barátságos embereket- tudod, aki felemeli a kezét, amikor előreenged a zebránál, akivel összenézel, és egymásra mosolyogtok, amikor egy vallási fanatikus imára faka a metrón, aki szól, hogy "leejtettél egy ötöst", amikor leejtettél egy ötöst-, szóval azokat, akik egy csöppnyi boldogságot árasztanak, mert noha tudják, hogy a mindent átható ellenségesség érthető, de tudják azt is, hogy nem kötelező. És kevés van belőlük."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése