HolVanMostAGyermekkorod?
A blogom lassan (sajnos) kezd átmenni egy félőrült, depressziós hülye picsa blogjába. De sajnos semmi jó nem történik mostanában. Az emberek kétszínűek, seggfejek, én meg gyenge vagyok.
Annyian bántanak. És olyan sokszor. Ebből nekem már elegem van. Ha más ugyanazt csinálja mint én, az nembaj, de ha rólam van szó, akkor minden gáz, és mindenért én vagyok a hibás. Lassan-lassan úgyérzem, hogy teljesen egyedül vagyok - ami igaz is. Az elmúlt 3 évben a körülöttem lévő összes emberben csalódtam, és van akiben többször is. De azt tudom, hogy egyetlen ember van aki mellettem maradt. Legjobban egyedül itthon érzem magam jól. Hogy miért? Mert utálom az emberek nagyrészét. Kiakasztanak. Ölni tudnék néha. Ez van. Sprite.
"A minap olyat tettem, mint még soha...gondolkodtam azon, hogy mi az igazi barátság, s gondoltam egy emberre, s bevillant, hogy mi mindent mondanék neki, de még mielőtt elfelejtettem volna, minden gondolatomat leírtam. Leírtam, hogy ő is lássa mit érzek, s ezek után nyugodt szível bízhassak én benne, s ő a kést belém-belém vágja egyszer...de talán nem teszi meg, s egyet is ért velem. Tudom, hogy mit leírtam az én hibám is egyben...de tudom azt, hogy egy barátnak meg kell tanulnia elnézni hibáinkat, s tudom azt, hogy egy barátnak önmagam adhatom hibáimmal együtt ő akkor is mellettem fog állni...ha még sem akkor valami egészen más volt, de semmiképpen se barát!"
