I love McDonald's ;)

Szóval, találtam munkahelyet. McDonald's. Örültem a fejemnek, hogy hátul majd rakom össze a szenyákat, stb, ahhoz képest kint vagyok a pultba. Megint emberekkel kell foglalkozni, jópofát vágni a sok bunkó, tapló köcsöghöz. De vicces napom volt ha optimistán nézzük a dolgokat. Kezdődött azzal, hogy kérdezte tőlem a csajszi akinél betanultam, hogy ismerem-e a szenyákat stb, ez nagyjából így zajlott:
"Orsi: - Ismered a termékeket, a szenyákat, menüket stb?
Én: - Nem, nem szoktam mekibe kajálni, egyrészt nincs rá pénzem, másrészt nem lakok vele jól, harmadrészt nem szeretem, meg így is dagadt vagyok, negyedrészt ha betévedek a mekibe akkor MCFlurry-t vagy Shake-et szoktam enni/inni.
Orsi: - Az szép. Értelek.
*fél perc hangos röhögés"
Megtanultam hasábburgonyát sütni, kávét főzni, fagyit csinálni. Illetve annyit már megjegyeztem hogy mi van a sajtburger menüben xD Minden tizenéves kis hülye gyerek azt kéri, mivel az a legolcsóbb, és hát menő dolog a mekibe enni. :D Másrészről új meglátás: mindenki nyavalyog, hogy így a válság, meg úgy a válság, de könyörgöm, akinek van napi 3000 ft-ja a mekibe elkajálni az ne nyígjon. Bejött ma egy csajszi, kb 25-30 között lehetett, odaáll a pulthoz: 'Szeretnék egy cézár salátát, mittudomén milyen öntettel, meg Mc reggelit, meg egy nagy lattét, meg két fagyit, az egyik karamellás, a másik csokis legyen, de dupla öntetes, meg egy nagy kólát.' - Végülis csak laza 3000 ft-ot hagyott ott. A másik kedvencem, hogy a szülők a mekibe reggeliztetik a gyereküket. De a legnagyobb poén még csak most jön. Ugyebár reggel 10.30- ig van reggeli, addig se sajtburger, se más egyéb "átlagos kaják". Kb 3/4 10-10 között egy 50-es éveiben járó roma "úriember" betámolyog a mekibe egy doboz sörrel a kezében, alkoholtól erősen átitatva ( legalábbis a szaga és a beszéde is erről árulkodott) egy kb 4 éves kislánnyal az oldalán, sörpocakon kigombolt ing, papucs, és közli hogy ő sajtburgert akar. Mondjuk neki, hogy nincs még sajtburger, mert még a reggeli menük vannak csak, sajtburgert fél 11-től tudunk adni, válasszon mást vagy ki kellene várni azt a fél órát- 40 percet. Közli velünk, hogy a kislány csak a sajtburgert eszi meg. Mondtuk hogy hát nagyon sajnáljuk, de még nem tudunk sajtburgert adni. Elmondja neki Orsi, hogy milyen szendvicsekből lehet választani (menüben- anélkül, kólával, stb -kb 3-5 perc), mire odafordul a kislányhoz: "akkor mi kőőő?" A kislány mered bambán és nézi a plafont, miközben az orrát piszkálja. Megint ránk néz az ürge, kortyol a söréből: "De azokat a kisjány nem szereti. Ő csak a sajtburgert eszi meg." Újra szíves elnézését kérjük, mire a kedves vendég belekortyol egy még nagyobbat a sörébe, a nyári szünetes fogsorával ránk vigyorog, majd megragadja a kislány kezét és valahogyan kitámolyog az étteremből. Mindez 10 perc leforgása alatt. Sírva tudtam volna röhögni, csak hát álltak sorban, és persze kedvesen, mosollyal kellett köszönteni az új vásárlót aki mellesleg egy paraszt bunkó volt.
Az ott dolgozók aranyosak, jó fejek, segítőkészek, és java részt fiatalok (hál' istennek :D), azzal nincs is baj, csak a sok hülye szenyával, a mégtöbb hülye menüvel és legfőképpen a sok paraszt, bunkó emberrel. Úgy érzem, nekem be kell ülnöm egy irodába EGYEDÜL és úgy kell dolgoznom, nekem nem szabad emberekkel foglalkoznom mert az emberi hülyeség csak felbasz. Szóval, kurvajó első napom volt (hulla vagyok...) és holnap reggel 8 órakkor is vár szeretettel a MCDonald's!! I'm lovin it! <3 p="">

Esküszöm, többet nem iszok!!!!

Legalábbis az elkövetkezendő 24 órában  biztosan nem... Főleg nem pálinkát.  Főleg nem otthon. Orbitálisan nagy baromnak titulálom magamat, véleményem szerint teljes joggal. Én nem egy problémát csinálok magamnak - csak hogy ne legyen unalmas az életem-, hanem 100-at. Az mellékes, hogy másnapos vagyok, és suliban ülök úgy, hogy ráz a hideg, szédelgek és kavarog a gyomrom, és még koránt sincs vége a napnak, de megint járt a pofám, olyanról, amiről nem kellett volna, és megint megcsináltam a faszságomat, gondolván hogy mekkora jó lesz (igaz h Katalin tanácsára, de gondolkodhattam volna én is...), aztán beégettem, lejárattam saját magam, szóval szép az élet. Mondjuk ha azt vesszük, jó dolgom is van, mert hát óráról nem sok mindenki blogol, de én ezt is megtehetem!
Gondolkoznom kéne, meg megpróbálni türtőztetni magam, és nem hallgatni mások véleményére, főleg a felemelő részeges tanácsokra. De én voltam a hülye, a  nem normális, a buta, a nagyokos, mert hiába van önálló tudatom, inkább hallgatok másokra. DE MIÉÉÉÉÉRT???? Nos, ezt én is kérdeztem már magamtól nem is egyszer. Szóval, a tegnapi, illetve az elmúlt 2 heti ivászatokból vonjuk le a tanulságot:

• otthon nem iszok többet
• nem iszok pálinkát, főleg nem házit, főleg nem a Tirpiét
• nem keverem a piát
• nem hallgatok SENKIRE részegen
• meg kell tanulnom türtőztetnem magam illuminált állapotban, meg amúgy is
• GONDOLKODNI kell, mielőtt jártatom a pofám vagy cselekszem
• STOP TÁBLÁT A FEJBE!!!
• lehet kéne egy kis alkoholszünet... (de ebben azért nem vagyok egészen biztos! -áhh, valószínű hogy nem kell az... )
• és az utolsó, legfontosabb dolog amire rájöttem: szerintem Édesanyám a fejemre ejtett kiskoromban... Mert abban minden kétséget kizárólag teljesen biztos vagyok, hogy: NEM VAGYOK NORMÁLIS!!!

Mert élni tudni kell...

Így-így. Majd kicsattanok a jó kedvtől, remélem ez most már hosszú távon így marad. :) Jó érzem magam a bőrömben (hosszú idő után először), találtam munkát, holnap megyek belépni, megvannak nyárra is a tervek, most valamennyire kereknek érzem az életem. :) Na jó, azért nm engedem hogy elöntsön a rózsaszín köd, most már megtanultam hogy ha jó minden, akkor sem kell teljesen átengedni magunkat neki, fel kell készülni a rosszra is ;)  Én elindultam egy úton, amiről úgy érzem, hogy jó lesz. Várom nagyon a nyarat, gyűjtögetek, tuti belevetem magam nyakig a melóba. Katával tervezzük az EFOTT-ot, ami valószínű össze is jön. No meg, 2 X-es leszek másfél hónap múlva :( Ennek mondjuk nem örülök, de hát, én is öregszem. Tervbe van a Kézilabdások Éjszakája, a verpeléti Bor-rock is, szóval a júniusom zsúfolt lesz. Utána meg nyakig meló, de nem bánom, hátha egyenesbe jövök pénzügyileg is. :D Rám férne már... xD
Na de... VidámságÖrömBódoccság... Nem tudom hogy mi lelt, de napok óta majd kicsattanok a hülyeségtől meg a röhögőgörcstől. :D Jah, egy seggfejt megint sztornózok az életemből csak várom a megfelelő pillanatot. :D Ja, és akik még eddig nem jöttek rá, nekik üzenném: Nem vagyok hülye, nem kéne annak nézni. ;)
Csókoltatás

"A nyári napsütésben hideg sörrel a kézben, így indul a fesztivál
Egy hangfal megtöri a csendet, rendelsz magadnak még egyet 
A színpad már készen áll.
Felvered a sátrad, gyorsan szeded a lábad, az élmény átölel
A haverokkal, csajokkal együtt lenni, minden most kezdődik el
Számolod a perceket, bámulod a gépeket,
Tágra nyitod a két szemed, mindenképp itt a helyed.
Felpezsdül a véred, jó a hangulat,
A tömeg egész éjszaka egy emberként mulat.
Emlékezetes marad a pillanat, 
Na gyerünk, tombold ki magad!
Egy sláger meg nem árthat műfajánál fogva,
A ritmus elragad és fel vagy dobva.
Szemedben ott ragyog az életigenlés fénye,
Élni tudni kell, rájöttél végre."  / Skafunderz- Élni tudni kell

Hogy mekkora balfasz tudok lenni...

Igaz az, hogyha nincs problémád, csinálsz magadnak. Százat. Ezret.Vagy épp lehet hogy csak egyet, de egy hatalmasat. Nos ez rám különösen igaz. Mostanában mintha kezdtem volna megtalálni a helyem, természetesen elbasztam, nem is kicsit. Áhhhh istenem, akkora egy orbitálisan nagy barom, balfasz, hülye, nem normális, ökör, állat vagyok, hogy ezt nem is tudom leírni egyszerűen... Bár... még mindig úgy vagyok vele, hogy inkább bánjam meg azt, amit megtettem, mint azt hogy nem tettem meg.
Fuck yeah...

Gyerekkor, tűnj a fenébe... Vagy inkább mégse?

Sokszor eszembe jut, hogy az a boldog kisgyerek -aki voltam valaha-, hogyan lett egy ilyen megkeseredett, magányos, depressziós felnőtté- amilyen most vagyok?!
Boldog gyerek voltam, aki szeretett a mamival sütni, anyuval sétálni, játszani a gyerekekkel a játszótéren, még iskolába menni is. Fára másztunk, sárból golyókat gyúrtunk, amit fűzfa vesszővel hajítottunk minél messzebbre. Köpőcsöveztünk, csúzliztunk, és sokszor az egész homokozót beépítettük várnak vagy épp autóknak. Fociztunk, bújócskáztunk, fogócskáztunk, egyszóval mindent, amit a (sajnos már azt kell mondanom hogy "régi") kisgyerekek csináltak. Boldog voltam, voltak igazi barátaim, akikkel ha összevesztünk elég volt 10 perc, és persze a béke kisujjunk, és mehetett tovább a játék. Elég jól is tanultam, bár hiába hogy utáltam tanulni és sokszor sírva ültem a könyvek felé miután anya már ordítozott velem h "de igenis ezt meg kell tanulni", de jó érzés volt, hogy másnap az iskolában tudtam válaszolni a tanítónéni kérdésére, vagy éppen jó jegyet kaptam. Nem volt csoda, hiszen sebésznek készültem kb 5 éves korom óta. Milyen nagy szavak ezek egy kis gyerektől. :)
Aztán ez valahogy félbeszakadt. Elköltöztünk, egy teljesen idegen helyre. Be kellett illeszkedni, és a barátaimat, az egész addigi életemet ott kellett hagynom, hogy 90 km-rel arrébb egy új életet kezdjek. Nehéz volt az elején, mert nagy a szám és szeretem ha emberek vesznek körül, itt viszont nem volt senkim. Jó, hogy a nyarat mamánál töltöttem mindig, de az már nem ugyanolyan volt mint régen. Kb másfél év után elkezdtek romlani a jegyeim, és már célom se nagyon volt. Tepertem, hogy találjak legalább egy barátnőt, aki átjön játszani. Aztán, ahogy telt az idő, sikerült itt is szert tennem barátokra(?). Miután általánosból elballagtunk elég jól is éreztem magam, csak aztán jöttek a kavarások, meg az egyéb dolgok. Ez egy szar hely, én mondom... A régi barátaim elfelejtettek, elhidegültünk, ritkán találkozunk, főleg mióta mamám sincs már köztünk...
Elkezdtem élni az életem, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem adott nekem szép dolgokat ez a falu (ill. város, Gyöngyöst is vegyük bele...) de nem érzem magamnak boldognak... Soha nem is éreztem egyiket sem igazi otthonnak. Ha azt vesszük, az "új hely" adta nekem a kézilabdát, annak idején a frizbit, pár barátot, szerelmeket, bulikat, berúgásokat, fesztiválokat. De ellenben sok mindent el is vett. Ugyanúgy ahogy adott, el is vett tőlem barátokat, és szerelmeket is. Sokszor voltam magányos, bezárkózva a szobámba. Ezt a borongós kedélyállapotot is ennek a helynek, illetve az itt történteknek köszönhetem... Itt szúrtak hátba a "barátok", amiről annak idején azt sem tudtam, hogy mi az. Sokat sírtam itt, bár az tény, hogy nevettem is sokszor. Nem tudom, hogy most hol tartanék, mi lennék, milyen lenne a felfogásom, vagy hogy boldogabb lennék-e, ha akkor mi nem költözünk el, és nem kell már 10 évesen félig meddig felnőnöm. Csak azt tudom, hogy akkor még jó volt, most viszont nem érzem úgy. Bár, ezekre a válaszokra senki sem tudhatja a választ, de egy biztos, mindenkiben ott motoszkál a: "Mi lett volna HA..?"

Az emberekről...

Sokan, sokfélék. Kedvesek, önzőek, gonoszak, jószívűek, naivak, bizalmatlanok. Arrogánsak, titokzatosak, nagyszájúak, barátságosak, ellenszenvesek, és még lehetne sorolni bőven a jó és rossz jelzőket.
Vannak barátaink, haverjaink, ismerőseink. Illetve ellenségeink és ellenszenves ismerőseink és ismeretlenek is.
Most egy kicsit az én emberi kapcsolataimról fogok írni.
Vannak barátaim. Kevés, de azt tudom hogy ők mellettem állnak. Igen, van hogy leosztanak, kioktatnak, de az én érdekemben.
Vannak haverjaim is. Ők azok, akikkel ha találkozunk köszönünk, megkérdezzük miújság, de a bizalmunkba nem engedjük őket.
Ismerősei meg mindenkinek vannak, akikkel ugyebár köszönőviszony áll csak fent köztetek.

Gondolom mindenki ismeri a fentebb felsorolt emberi tulajdonságok mindegyikét. Hát persze... hogy is ne találkoztunk volna olyan emberrel, akit már sokadjára vágnak át és bántanak meg, de annyira naiv, hogy sokadszorra is megbocsájt.Aztán az önző emberek típusával is biztos találkozott már mindenki... Ismerős azaz érzés, hogy bizalmatlan vagy az emberek felé? Tudod, egy-egy nagy csalódás után (barátban, szerelemben tök mindegy), hogy nem tudsz megbízni senkiben sem? Nos, én most ebben a cipőben járok. És van olyan barátotok aki nem érti meg, hogy miért nem bízol senkiben? Gondolkodjon el mindenki... Úgy, hogy a nagy Ő, akivel már komolyan terveztek, megcsal az egyik "barátnőddel", aki mellett mindig kiálltál; szóval ebben a vicces helyzetben, ki kiben bízna meg? Megbíznál a pasikban/csajokban? A barátaidban? Úgy, hogy már sokan hátba szúrtak... Persze, nem mindenki, és nem kell általánosítani, de jobb félni, mint megijedni, nem? Ahhoz, hogy rászolgáljon valaki a bizalmamra, sokat kell letenni az asztalra. Ez nagy kincs. Vagy ezt csak én gondolom így? Nos, ez szerintem emberenként változó lehet. De én így gondolkozom, túlságosan féltem a kicsi szívemet, (ami még amúgy sem állt teljesen helyre) hogy megint összetörik. És nem tudom, hogy még egy nagyobb csapásból fel tudnék-e állni.

Aztán ott egy másik dolog... Mindenki minden nap beszél a barátaival/haverjaival? Minden áldott nap keresitek egymást? Persze, gyakran, meg sűrűn. Még egy kérdés felmerül itt. Ki mennyire elfoglalt? Meló, suli, edzések, zeneórák, különórák, ingázás a suli/meló és az otthonod közt. Ki mennyi időt tölt gép előtt? Van olyan ember (jómagam is) akinek nincsen androidos, fészbukos telefonja, magyarul nem tud egész nap neten lógni.(nem mintha ez elengedhetetlen lenne az életemből - nem vagyok függő...) Este meg amikor hazaesel hulla fáradtan egész napos hajtás és koránkelés után, nem biztos hogy csetelgetni van kedved miután másnap is korán indul a napod és az is húzós lesz. Vagy erről is csak én vélekedek így? Ja, eszembe se jutott, hogy a telefon telefonálásra való,  és lehet hívást kezdeményezni is. Ez jogos, a kérdés az, hogy fel van-e töltve pénzügyileg. Mert példának okáért az enyém nincs, mivel fontosabb dolgokra megy el a pénzem (albi, bérlet, kaja, megélhetés, stb.) Megint én vagyok a rohadt fasz, mert én soha senkit nem keresek. És ez tény. A legjobb barátnőmet sem hívom fel minden nap, nem írok rá minden nap fészbukon, sőt, még keresztlányomhoz se megyek minden nap vagy beszélek az anyukájával minden nap (ugyanis a csöppség még csak 1 éves és nem sok mindent tud még beszélni :) ), sőt, tovább megyek, a saját anyámmal sem beszélek minden nap mióta nem lakok itthon. Ma ezért lettem letörölve egyik haverom ismerősei közül. Mondván neki barátok kellenek, én meg soha nem keresem. Mondom jó, ha te így érzed.

Ott van egy másfajta barátság az életemből. A srác tény, hogy exem, de jóban maradtunk. Ő dobott annak idején, és most ő kapálózik (persze burkoltan) utánam. Többet érez mint barátság, az ő szavaival élve. Szóval, kezdem azt hinni, hogy férfi és nő között nincs barátság. Vagy csak közöttünk nem tudott ez kialakulni?

Aztán ott vannak a régi barátok, akik eltűntek az életedből, és mára már csak ismerősök lettek. Fiúk/lányok, vegyesen. Ők is két részre oszthatóak. Van az egyik, hogy amikor újra beszéltek vagy egy társaságba keveredtek, akkor sajnálod hogy már nem vagytok olyan jóba mint régen, és hiányoznak az elmúlt idők. Aztán a másik rész, amikor megint egy társaságba kerültök hálát adsz az égnek, hogy megszabadultál tőlük. Velem tegnap este pont az utóbbi eset történt. Régen én voltam "lenézve" meg megszólva, most viszont komolyan mondom, fölényben éreztem magam velük szemben. Most én néztem őket le, a viselkedésük, a dumájuk, az arroganciájuk és a hatalmas nagy egojuk miatt. Ilyenkor elgondolkozok, hogy belőlem is egy ilyen ember lett volna, ha jóba maradok velük? Na, hál' istennek ezt már nem fogjuk megtudni :)

Vannak barátságos, kedves emberek. Akik rád mosolyognak minden ok nélkül, akik előre engednek, akik átadják a helyüket az idősebbnek a buszon, villamoson. Vannak a bunkók, akik fellöknek, akik összetaposnak a metrón, és még annyit sem mondanak, hogy 'bocsánat'. Vannak, akik átgyalogolnak rajtunk, de vannak olyanok, akik próbálnak kihúzni a szarból. Vannak, akik mindenáron keresztbe fognak neked tenni. Igen, mert irigyek a sikereidre, az életedre, akármidre. Van olyan, aki pletykál rólad. Mert épp nincs jobb dolga, és alig ismer, akkor is jobban tud mindent rólad, mint te magad, és nem bírja befogni azt a büdös nagy pofáját. Az ilyeneknek nincs életük, és valamivel ki kell tölteni az üres hétköznapjaikat. Gondoljatok bele, milyen öregasszonyok lesznek :D Nos, sokfajta ember létezik...

Csak egyetlen kérdés maradt. Te milyen embernek tartod magad?


"Imádom a barátságos embereket- tudod, aki felemeli a kezét, amikor előreenged a zebránál, akivel összenézel, és egymásra mosolyogtok, amikor egy vallási fanatikus imára faka a metrón, aki szól, hogy "leejtettél egy ötöst", amikor leejtettél egy ötöst-, szóval azokat, akik egy csöppnyi boldogságot árasztanak, mert noha tudják, hogy a mindent átható ellenségesség érthető, de tudják azt is, hogy nem kötelező. És kevés van belőlük."