2009. december 26., szombat

Diszembör.

December eleje-> go Eger, diákolimpia. 1 góllal kikaptunk -.- Nembaj mi azért elvoltunk ott suli helyett. :D

Aztán rájöttem, hogy valamire mégiscsak jó ez a téli szünet... =)
Bulizás ezerrel, barátokkal. Kezd megint összerázódni a banda. :)
11-én Gyöngyös City Noikácskével és Katával, Katival meg Ritával. :D Fisztó. Összefutás Picúrommal meg Pösszenettel és Greggel. Tudunk élni ;)
Múlthét szombaton Kaccával buliztunk kettesbe. Hát igencsak jól éreztük magunkat... Katánál indult az este, megittunk egy üveg bort, jutúbon ráakadtunk 2 új road számra, sztorizgattunk meg kiröhögtük a világot. Utána tértünk be a zp-be, ez is jóvolt egynek.

Hétfőn első két órán voltam, utána Kaccal elmentem fodrászhoz, este zp. Kedden első 3 óra+ ünnepség, meg karácsonyi ajándékozás osztályon belül, aztán Rencsóval csavargás a városban, majd elmentünk vásárolni Katával. :D
Este Drink, gyűltek az emberek folyamatosan, mivel már mindenkinek kezdődött a szünet. Nagy meglepetésünkre megjelent Dexter is. ^^ Nem tudnám megmondani, hogy mikor láttam utoljára. Drinkből 11 felé kizavart minket Főni, utána felmentünk Zolikáékhoz a próbaterembe tovább bulizni. Zolika hozott le egy üveg pezsgőt meg Kata is, meg 2 liter házipáleszt. A fiúk szépen az üveg aljára néztek, mindenkivel egyetemben. :D Akik tudtak gitározgattak, akik nem tudtak énekeltek meg táncoltak, és mindenkinek jókedve volt és mindenki röhögött. Bú/Bá-val összebeszéltünk, hogy szilveszterkor ketten fogunk énekelni, Ossian-tól az Éjféli Lány-t. De addig még meg kéne tanulnom a szöveget. xD Valamikor hajnali fél2-2 körül hazaindultunk, de hogy mikor jutottam haza az igen jókérdés. Norman meg Sanyika tornabemutatót tartott a művház előtti bokroknál, ahol Norman sikeresen elhagyta a telóját, de szerencsére megtalálták. Dexterrel összefogtunk, és éneklősdit játszottunk, de persze ilyenkor az ember semmilyen szöveget nem tud, úgyhogy Norman segített ki minket. :D

Szerdán kitévedt velünk kocsmába Roberta meg Orsi is. Ez iszonyat jó volt, mivel ezer éve nem voltunk már ebben a formációban, mint két évvel ezelőtt. Ahhoz képest hogy szerdára terveztük a névnapom megünneplését, nem ünnepeltünk. Ez megtörtént kedden, úgyhogy a szerda nem volt túl izgalmas.
Csütörtökön karácsony, mindenki otthon unatkozott. Megnéztem a Shrek-et, (nekemiskellegyolyancica^^) és utána aludtam.
Tegnap is buli volt Aprajafalván. 2 körül felmentem Katához, merthogy ő kísérletezni akar rajtam... Vagyis egy sminket akart rajtam kipróbálni. Ezt meg is tette, amit utána alig bírtam levakarni. :D Nagyon brutálmetál lett. (képek később.) Utána lementünk Drinkbe, de mivel nem volt túl jó hangulat fogtuk magunkat, aztán Gináéknál kötöttünk ki. Gináéknál forraltboroztunk, meg ittunk jó házit, majd betértünk Katáékhoz is. Aztán akkor már hozzánk is, mert nekem meg elfogyott a pénzem. :D Aztán vissza drinkbe. Bálint odavetődött a mi asztalunkhoz amíg Balázs meg Kölike sakkoztak, aztán elbeszélgettünk a kedd estéről. :D Meguntuk a drinket, majd betértünk Bálintékhoz. Megnéztük a road dvd-t, szakadtunk a röhögéstől, megbeszéltük az élet nagy dolgait, meg a szilvesztert, majd valamikor hajnali 2 körül hazaindultunk. Kaccal tettünk egy nagy kitérőt, mivel nem volt világítás egy-két helyen.
Ma lájtos nap lesz, holnap Dexterezünk elméletileg, de valamikor még gyöngyösre is be kéne ugrani Noikácskével találkozni, majd lassacskán szilveszter.
Folyt.köv., ha egyáltalán lesznek memóriamaradékok. ;)

2009. december 16., szerda

Blog kicsit off

Észrevehető, hogy mostanában nemigazán írtam semmit. Vagyis semmi értelmeset. Nincs buli, nincs hülyeség, nincs jókedv. Tél van, punnyadás, és mindenki be van depizve. Kiakadós bejegyzés lehet, hogy lesz 1x-2x, de azt is erősen kétlem. Szóval a blog határozatlan ideig off. Követekző buli után majd firkantok valami kis szösszenetet. ;)
Addig is bye.

2009. november 21., szombat

Kiakadós blog, + november elemzése...

Tisz iz ö kiakadós bejegyzés, szóval aki nem kíváncsi a nyávogásomra ne olvassa, csak muszáj kiírnom magamból...

November... Az egyik legszarabb hónap... Kevés buli, közeledünk a félévhez, ráadásul hideg is van és bepunnyadnak az emberek.
Mindenki szarik a fejemre, főleg az akivel a legjobban szeretném a dolgaimat megbeszélni. :S

Mi is történt novemberben? O.o
Semmi értelmes. Voltam Ózdon. Ami punnyadás volt és elabsztamegy hétvégét.
Aztán csak folyt a november, unalmasan, és idegörlően. Voltam verpeléten Diónál, beszabadultunk a laktanyára, aztán kattintottunk pár képet.
Utána megint suli, idegbetegség, szarkedv, és minden nap ugyanaz a monoton menet. Felkelek, go suli, aztán vagy megyek edzésre vagy csavargok, de általában húzok haza a picsába aztán itthon rohadok tovább.

Aztán rájöttem, hogy annyi ember megváltozott körülöttem, annyi mindenki leszarja a fejem, és annyi mindenki elfordult tőlem. Hiába próbálom megoldani a dolgokat, megbeszélni, illetve keresni őket, nem érdeklik.

Hétvégén is mindig ugyanaz a sztájsz. Go kocsma, teázok, (nem iszok mert még annyi kesem sincs hogy bebasszak -.-) aztán sétálunk Kaccal, majd go haza.
Elég unalmas így már.

A telefon is fölösleges pár embernek. Hiába keresi őket az ember, hogy bazdmeg beszélnünk KELL, mert MUSZÁJ, mert ez így SZAR, és OLDJUK MEG, DÖNTSÜNK, hogy mi lenne a legjobb, hogy MIT AKARUNK. Mindig csak üres ígéreteket kapok, hogy találkozzunk ekkor meg ekkor. De persze soha nemjó az időpont, így nem találkozunk, nem beszélünk, és ugyanolyan szar minden, vagy még szarabb. Hiába mondom neki, hogy hívj fel, írj sms-t, hiába mondja hogy majd hív, vagy ír sms-t, ez nem történik meg.
//"Kósza ígéretek, üresen hagyott álomgyárak..."//


Ha végleg el akar kerülni akkor miért nem lehet őszintének lenni? O.o Ja, bocs, hogy ember? Hmm igaz...
//"Elegem van ebből az egészből, te nem látod amit én érzek..."//


Kevesen vannak mellettem, és most látom át azt, hogy ki az akit érdekel hogy mivan velem, és ha feldobnám a patám akkor is érdekelné, és ő keresne és aggódna miattam. És ők nem azok az emberek, akik hogyha elpatkolnék akkor egy év múlva tudnák meg, hanem pár napon belül.

Akik leszarnak lezárhatnám egy sms-el, hogy jólvan bazdmeg, leszarlak én is, ennyi, pont, többet ne keress. Csak az a baj, hogy mindenáron tudni akarom az okokat. Hogy mit miért mikor és miért ezt kapom. Ha jogos, akkor elfogadom. Ha nem akkor szembeköpöm. De pontot teszek a mondat végére. Akkor is. Mindig.

//Nem leszek többé zsinóron rángatott báb, mi eltűri minden hibád...//



Most is már lehetnék Gyöngyösön. Koncert van, szétbulizhatnám magam, tombolnék mint egy hülye, kiugrálnám a gondjaimat... Lehet h csak pár óráig tart, de mégis jó lenne. Ahelyett most itthon kockulok ezelőtt a kurva gép előtt, este pedig megyek kocsmába. A mai buli ugrott. Mondjuk nem csodálom, túlságosan vártam és számítottam rá hogy megyünk és milyen jó lesz. Nembaj, majd dec. 5-én bepótolom triplán. (Vajon észreveszik-e az emberek hogy nem vagyok a megígért helyen a megígért időben?O.o -koncerten- És vajon fognak keresni? Fogja őket érdekelni? Hmm... ez egy igen jó kérdés... Szerintem nem.)

Szeretném már, hogy vége legyen ennek az őrületnek, mert ezt nem bírom sokáig. Csak az a baj, hogy vannak dolgok amikhez egy ember kevés...


The end.

2009. október 19., hétfő

Mesél a csend. Szinte ordít az éjszakába. Gondolataid fájnak, de nem tudsz tőlük szabadulni. Elmerülnél a képzelet tengerében, de szakadatlanul forog a valóság-kerék. Magasra felcsap a gondolat-hullám, majd visszahúz a mélybe. Futnál, menekülnél, de nincs hova. Egyedül vagy. Felejtenél, de képtelen vagy. Fogva tart egy szó, egy álom. Próbálod magadba szívni e szót, átélni, átérezni, mélységében. Csak egy elképzelt álom? Sejtjeid dübörögve zakatolnak, nem, nem, nem. Valóság. Igen, az. Tükör, amibe belenézhetsz. Láttad már magadat benne. De most fénytelen. Ez nem te vagy... A sűrű homályban látsz valamit. Villámlik. A villám, érted született. Nem társad, csak utad ezen pillanatában melléd szegődött. De hatalmát kimutatva eltűnik. Csak egy perc volt. Vagy még annyi sem. Egyedül vagy. Kimondott szavak, talán már csak vergődnek. Céltalanul koppannak, mint ahogy az eső kopog az ablakon. Fekszel az ágyon. Fázol. Jégbe fagyva remegsz, érzed, ahogy ereidben lüktet a véred, legalább az melegít. Már csak a Hold ezüstös fénye vigyáz Rád. Kinyújtod kezed felé, de csak a semmit markolod. Elvesztetted. Egyedül vagy. Kiáltanál a végtelenbe, de nem tudsz megszólalni, van valami a torkodban. Folynak könnyeid. Nézheted a sötétbe borult eget, de még a csillagok is elbújtak. Fejed magasra emeled, talán, hátha legalább egy csillag ragyogna fényesen,de nem. Sós íz a szádban, könnyed íze, mi megállíthatatlanul folyik. Mintha lehúzná a tehetetlenség súlya a földre. Onnan indultál, oda tartasz. Egyedül vagy. Fájdalom-kövek hevernek mindenhol. Fáj minden. Csak a falak néznek Rád. Mintha a sötét sarkok bólogatnának, igen, lásd be, nincs kit ölelned. Te kerested magadnak. Te űzted el magad mellől, a saját hibádból. Álmodban volt. Oh, az álmaid. Végignézed, ahogy minden szertefoszlik. Valahol a távolban talán Valaki még gondol Rád. Talán nem felejtett el. Talán egyszer megbocsát. Egyedül vagy. Még mindig egyedül. DE MÁR ÉBREN! Közben pedig rájössz ez nem álom volt , hanem valóság...

Sajnálom...

2009. október 3., szombat

Találkoztak. Ismerték egymást már elég régóta. De régebben csak ez a felszínes ismerősök voltak, két ember, akik semmit nem jelentettek egymásnak. Aztán egyszer túl közel kerültek egymáshoz. Lehet nem kellett volna. De mégis... Mégis jó Vele. Minden jó Vele. Sodródnak az árral. Most így jó Nekik. De mégse. Mégse jó, mert hiányzik. Hiányzik hogy minden nap lásd, hiányzik hogy megöleljen, vagy csak hogy rád nézzen. Hiányzikk hogy hozzátartozz, hogy egy kicsit az Övé legyél, és Ő is a Tiéd. Nem lesz így jó sokáig. Már túl fontos számodra. Túl fontos, és nemtudod mit gondolj. Várj? Vagy lépj? Ha lépsz, merre indulj? Tovább? Vagy Felé? Ha továbblépsz nem bánod meg? És ha nem lépsz? Megéri?

Szereti? Vagy nem? Fogja? Nem? Mit érez? El nem tudod kézpelni mit akar. Ő aki már fontos Neked. Pedig Te megfogadtad hogy nem lesz az. De nem tudtad betartani. De egy nap dönteni kell. Dönteni hogy MI, vagy Te és Én lesz ebből. Dönteni kell, hogy együtt, vagy külön folytatják. Dönteni... Csak egy a baj a döntéssel. Hogy kurvanehéz helyes döntést hozni. Kurvanehéz helyesen megítélni a helyzetet. Nehéz együtt, de még nehezebb külön.

És melyiket válaszd inkább? Egy barátságot, vagy Őt? Vele milyen kapcsolatot válassz? És a barátoddal? Vele mihez kezdj? Mellre szívja ha megtudja hogy van valami közötök egymáshoz? Vagy csak legyint hogy nem érdekel, azt csinálsz amit akarsz? Vagy beletörődik? Ugyanolyan marad a barátság mint volt? Vagy soha többet nem lesztek barátok? Ezt nem tudhatod... Mi lesz ebből? Nem tudhatod...

Nem is fogod megtudni, addig amíg nem döntesz. Nem döntötök. Ez egy közös döntés. Két félen múlik. Csak az a kérdés, hogy mikor jön el az a nap, amikor kimondjátok azt a szót, hogy 'Együtt' vagy 'Külön'.

„Attól kezdve, hogy a sötét éjszaka véget ért, már késő lett
volna bármit visszautasítani. Végérvényesen beléd szerettem.”♥




/Döntsünkmárvégre...CsakRajtadmúlik... /
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

/Stephen King/


A mostani hangulatomhoz illő zene: Nocturnal Depression- Nostalgia
Hallgassátok!

2009. szeptember 24., csütörtök

Mostanában semmi újdonság, illetve említésre méltó nem történik velem. Olyan punnyadás midnen napom, a hétvégék is ugyanazok. Kocsma, kocsma, aztán döglés. De viszont kezdek "felvilágosulni". Magyarul rálátok dolgokra. Egyre több az "elmélkedés" bejegyzés. Itt egy újabb ilyen:




"Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni Neked."
/Márai Sándor/

from: http://kisbika.blog.hu

2009. szeptember 21., hétfő

Gyere el velem egyszer a cirkuszba. Veszünk vattacukrot meg popcornt és újra igazi gyerekként viselkedünk majd. Körülöttünk tágra nyílt szemekkel figyelik majd a kislányok és a kisfiúk az akrobatákat és csodálkozva mutogatnak az üvöltő oroszlánokra. Együtt nevetünk majd a közönséggel a bohócokon és vidáman tapsolunk majd ha sikerült a bűvészmutatványa. Bent ülünk majd a sárga és kék csíkos ponyva alatt. Az orrunkon beszippantva az édességek az állatok és az emberek illatának keveredését. Te majd átölelsz és én nevetek. Nevetek mert jól fogom magam érezni újra naiv kisgyerekként aki elhisz mindent amit lát. Te is együtt nevetsz majd velem, bár sose fogod megérteni mért akartam én cirkuszba jönni Veled, ahol már annyi álom valóra vált... :)

2009. szeptember 15., kedd

MI feszt in Gyöngyös City

MI? Ahha... Jó, szóval Ifjúsági feszt... Persze hogy nem hagyjuk ki... Hogy mik voltak? Zene, emberek, sörborpálinka. Rock, Retro, Disco. Alap hogy ott a helyünk, persze nem pont a diszkó sátor miatt.

Olyan 4 körüli busszal zúztunk be Gyöngyösre, na akkor go MiniMetró, aztán összefutottunk egy csomó ismerőssel (hol máshol mint a metró előtt:D) Csereberéltünk, majd mi a lányokkal úgy döntöttünk hogy leülünk fentre a parkba egy kicsit megpihenni, illetve elfogyasztani ezt-azt. Mondanom se kell a park tele volt 10-13 még azt is meg merem kockáztatni hogy 14 éves fiúkkal és lányokkal akik itták a jó koccintóst, persze mindegyik ott szaladgált, ordítozott és sorba estek fel egymásban, dőltek le a padról. Na no comment. =)

Mi is elővettük a bájitalunkat, aztán szépen kulturált módon elfogyasztottuk poharakból (!!) azt a nedűt amit szőlőből nyernek ki abból a pirosból és isteni. :D Miután megittunk 1-2 pohár bort pár szál cigi kíséretében, úgy döntöttünk hogy szétnézünk bent.

Bemegyünk, persze hogy ismerős ismerős hátán, mindenkinél van valami ami egy idő után felemeli az ember véralkoholszintjét, ment a csere-bere fogadom, többet vissza nem adom játék, majd több mint 3/4 órás csúszással kezdett egy zenekar, akiknek a nevét nem tudom, de még az Alvin feldolgozást sem tudtak normálisan elnyomni:D Jójó, nem fikázás, tudom hogy én se tudnám de legalább nem állok ki a színpadra, bár valahol mondjuk el kell kezdeni.

Utánuk jött az Evil Devils. Na Ördögék már megint kurvajó bulájt csaptak. Odamentünk a színpadhoz, jött utánunk a tömeg, rábeszéltem pár embert pogóra, aztán még pogóztunk is egyet-kettőt, csak kár hogy mire észrevettem h megy a pogó és beszálltam alig jöttem bele, körülöttem leálltak az emberek. :S Na nembaj ez megtörtént vagy háromszor-négyszer, Katival táncoltunk, elvoltuk, kurvajó volt. ;) =)

Utána még egy anoním zenekar, ők egész jók voltak, nem csináltak rossz zörejt. Közben elmentünk wc-körútra, majd ismerősökkel találkoztunk akikkel szintén megint csereberéltünk, vagyis ekkor már nekünk semmink nem volt, nekik viszont igen, szóval köröset játszottunk. :D (Leültünk vagy 10en a wc előtti részre és körbeadtuk amink volt. :D) Majd összefutottam Pöszével, meg pár emberrel, majd egy kis idő után megtelt a befogadóképességem, így úgy döntöttünk hogy egy gyors kör kifelé a városba, aztán vissza roadra. Kint szintén ismerősök, szintén körös játék Ouzo-val meg kólával, majd vissza roadra.

Roadon felállítottak azok a hülye biztonsági őrök egy kordont. Pontosabban annak nem nevezeném mert megtolt a tömeg hátulról, az oké hogy én felkenődtem a "kordonra" de a kordon az ment egyre hátrébb és hátrébb... Később elvették, akkor meg a színpad szélére lapítottak fel, szóval ugyanmindegy. :D

Na de hogy szóljak már pár szót a koncertről is: metál, sör (mivel leöntöttek sörrel -.-) enyhe kis rekedség, pogó, és kurváramocskosmetál. Egyszóval kurvajó volt. =) Katinak a pogóba elszakadt a tatyója, ő kiment valamerre elcsászkált, én kimentem megkeresni rá pár számra; Ritát meg Katát hagytam hagy élvezzék tovább a roadot de sehol nem találtam Katit. Újabb ismerősök, újabb körök, mindenfelé elnéztem, de nem találtam sehol. Találtam viszont valaki mást. Vigyorit. :D Ekkor még eléggé józan állapotában. ;)

Később meglett mindenki, Kata, Kati meg Rita is aztán hozzánkcsapódott Guby, meg még pár emberke, majd Kata észrevette hogy elhagyta az iratait. Mennénk a színpadhoz, és a csávókám pont akkor mondta be hogy találtak egy igazolványtartót. :D Na még mázli...

Később go hátra színpad mögé, aztán mellé, Normanékkal dumálgattunk egy kicsit, majd egyre több ember gyűlt arrafelé. Közben egyik haverral elugrottunk cigiért, visszaérve kezdett tisztulni a buksim. :D Norman eladta Katit 20 Ft-ért Goyának, aki ezzel anyagi csődbe jutott. :D Hát ilyen ez a rockszakma. :D Nyomtuk még a bulájt ott hátul, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy szólnak hogy itt a kocsi értünk...

Olyan fél1 körül érhettem haza... Itthon bezúgtam az ágyba, fel se keltem másnap 2ig.

Vasárnap Katiztam, sőt, szinte utánavaló héten végig. :D Jártunk a teszkóban, ahol össze-vissza ökörködtünk, találkoztam ezzel-azzal elvétve gyöngyösön, régi ismerősökkel, új ismerősökkel, olyanokkal akikkel nem akartam találkozni, meg olyannal is akivel akartam. :D :P

Kb ennyit a Szpariról, meg a múlthetemről. :D

2009. szeptember 6., vasárnap

Rock csemege vagy Csemege rock?

Húúúú basszátok meg, tegnap buláj volt. Nem is kicsi. :D Kezdődött az egész úgy, hogy összecsődítettem a jónépet hogy gyerünk koncertre. Le is mentünk, és egész jó volt...

A Hatásszünet kezdett, ahoz képest, hogy 1 éves zenekar, elég jól szóltak, csak sok volt a feldolgozás. Mikor Putyó bejelentette a köv. szám címét: Alvin-Unom már, nekem erre az volt a reakcióm, hogy én is az Alvint. :D De majd belejönnek.

Utánuk elnéztünk Orsi elé, találkoztunk Ginával, gyűltünk, majd leültünk vedelni, én elbeszélgettem GInával (tudniillik nem voltunk túl jóba az utóbbi kb 4-5 hónapban, de megbeszéltük:), közben elkezdődött az Inline With. Kurváramocskosmetált zajongtak, valamerre hátul a piacnál nem gyengén tomboltunk Katával meg Katival, egy üveg jó bor után, aztán még gyűltek körénk emberek, megérkezett Guby, a Hatásszünet Petyával karöltve, meg Ati, Szabi és Karesz is, jó volt a hangulat;) Petyával táncoltam, aztán pogóztunk ott hátul páran, aztán már csak azt vettem észre, hogy már elől vagyok a színpadnál.

Következett az Evil Devils. Na a kisfiaimnak ez lemezbemutató volt, én különösen élveztem hol Sanyika, hol Ati nyakában, és a végén a pogóban. Mert igen, csináltunk pogót. És kurvajó volt. Kati rózsaszín szemüvegét feladtam Sasának, lenyomott benne egy számot, nagyon szexuálisan nézett ki. x)

Utána összefutottam szomszéddal, ontottam neki a hülyeségem, meg még ott jópár embernek, összetalálkoztam Pinyóval is, pár gyöngyösi arccal, aztán úgy határoztunk, hogy megyünk tovább inni a zépébe.
Szóval Devils után felmentünk kocsmába, a torkomon valahogy akaratom ellenére lefolyt a vodka. :D Utána egy kis rosszullét, gyors áljózanodás, és további ivászat vette kezdetét. Endemik végére értünk már csak oda, róluk most sajna nem tudok nyilatkozni, mert valahogy az emlékfoszlányaim erről az időszakról nem maradtak a fejemben.

Miután visszaértünk még fárasztottam Eriket, találkoztam Vigyorival (http://vigyoriblog.blog.hu) akivel belemerültünk a blogozás rejtelmeibe, illetve kaptam pár építő kritikát. :D
Jajj gyerekek, ÚJ SZTÁRT AVATTUNK! Karcsi személyében, máris van rajongótábora, kezdve Petyától pár domoszlói hülyegyereken át egészen velem bezárólag. :D Csak sajna utána valaki lekísérte a színpadról. (Arra már nem emlékszek hogy ki, az valahogy kiesett.) Olyan 11 körül lett vége az Endemiknek, utoljára fél12-kor néztem rá az órámra, onnantól van pár emlékfoszlány, amik nem publikusak. :D Átmentünk zászlóhoz, aztán még csavarogtunk erre-arra. Valamikor 5 körül hazaestem, bezúgtam az ágyba, már kurvafáradt voltam. :)

Folyt köv. jövő héten, mivel 12-én Szparin road! Gyertek és vedeljünk ott is együtt. :D

2009. szeptember 5., szombat

Azt mondod, jó ember vagyok. Köszönöm a bizalmat. De ne mondd, mert nem ismersz! Hogy is ismerhetnél!? Hisz csak az egyik arcomat látod nap, mint nap. A többivel még nem találkoztál. Gondolom nem is fogsz. Ha évekig mindenhova követnél, mindent éreznél, amit én, mindent hallanál, amit én, és minden gondolatomat látnád, akkor talán megismernél. De ez lehetetlen... Tehát ne mondd, hogy jó ember vagyok. Ki a jó ember? Olyan nincs is. Vagy te már találkoztál egyáltalán olyannal? Igen? Meséld el milyen volt... Na látod, hogy nem megy. Mert mindenkinek csak egy arcát ismerheted, azt, amit feléd mutat. A többi rejtve van előtted. Csak egy embert ismerhetsz igazán: önmagadat. Még azt sem teljesen. És ha önmagadat is alig ismered, hogy állíthatod valakiről, hogy jó ember? Mért nem azt mondod: jó az az arc, amit felém mutat. De nem tudom milyen a többi ...

2009. szeptember 2., szerda

Öhm... szeptember?

Na igen, a rémálom, egy sokak számára új év kezdete. Például a tanulóknak. Nálunk valahogy nem szilveszterkor kezdődik egy új év, hanem szeptembertől. És itt indulnak a fogadkozások. 'Idén jobban tanulok', 'Idén nem lógok annyit', 'Idén nem fogok megbukni, stb'. Tegnap megvolt megint a szörnyű első nap. De mégse volt olyan szörnyű. =)
Díszmagyarba kellett vágnom magam (matrózblúz) aztán beslattyogtam évnyitóra Katival az oldalamon. Már nem ide jár, csak a kísérőm volt nehogy suli mellé menjek. :D Volt egy dögunalmas évnyitó amin jóllaktam, meg amit végigröhögtünk Katival meg Ritával, pár fejet megnézve. Na utána osztályfőnök még rabolta 3 kemény órán át az időmet, persze hogy első nap már kiakadt. De egész normális volt, csak ne szívózott volna velem reggel, de mondjuk le is állt utána... -.- Ezt túléltem.
Évnyitó után még csavarogtunk, aztán mivel kibaszottul meleg volt úgy döntöttünk hogy beülünk Fisztóba egy-két sörre. Később megérkezett jópár ismerős, fél12-től elvoltunk a kocsmába 3ig. Aztán 3 körül elindultunk Katival ketten le a Teszkóhoz, mivel arrafelé nyílt egy új hangszerbolt. Teszkóztunk is egyet, elvoltunk a játékokkal (semmi gáz hogy Kati már 20 éves, és már én is közelebb vagyok a 2X-hez mint az 1-hez-persze nem sokkal de akkor is:D) Eljátszottunk, kipróbáltunk pár dolgot (legközelebb teszkós kocsival fogunk rallyzni:P) aztán átmásztunk a Hangszerfarm elnevezésű újonnan nyitott bóóóthoz. Összefutottunk ezzel-azzal annyi ismerős volt mint a szemét, röhögtünk, idegeskedtünk, beszélgettünk így elég sokmidnenről, közbe elnyomtunk pár szál cigit, majd úgy határoztunk, belesünk, hogy tényleg akkora szám-e, mint amilyennek gondoltuk. És hozzátenném, hogy kurvajó, csak az a baj hogy nem valami nagy. :-/ Körbementünk, pislogtunk, volt ami tetszett, volt ami nem, de én belezúgtam egy gitárba. :D Na ez most mellékes, körbenéztünk, még bent is összefutottunk pár emberkével, aztán Kati vett egy dobverőt, majd lassacskán visszasétáltunk buszmegbe, mivel valahogy ugyebár haza is kéne találni.
Itthon szétuntam az agyamat kemény 2 óra alatt, akkor határoztam úgy, hogy kiugrok Főnihez zp-be. Így is tettem, kimentem, és nemsokkal utánam megjött Ati meg Elvira is. Velük elvoltam, aztán hazadzsaffítottam 10 óra fele, bár ugyanúgy unatkoztam itthon tovább.
Ma ugyanúgy szétunom a fejem, szóval bassza meg ez a kurva iskolaidő...
Ráadásul ma volt első matekom a héten, hát persze hogy tanár kurvasok házit adott... Hogy kapná be. :D Húúú gyerekek, legyen már jövő nyár... ;)

2009. augusztus 29., szombat

Itt a vége...

Így a nyár utolsó napjaiban gondoltam összeszedem a nyári nagy hepajkodásokat és firkantok belőle egy rövid vázlatot képekkel mellékelve. Volt itt minden... Kiakadás, sírás, röhögés, új emberek, régi ismikkel való összefutás, metálkodás, fesztivál na meg punnyadás és kocsma, bebaszásosszéthányósbuláj, full józanultombolás, összeveszések, nagy kibékülések, könyvek, pótvizsga, öröm, bánat, szenvedés, nagy ötletek. :D De így összegezve... Egész jó volt ez a nyár...
Kezdődött jún. 05-én, Abasári motoros találkozón... Vodka, sprite, sör, bor -> K.o. =) Barátok, idegenek, csodálkozás, tombolás, részegség. Jó volt egynek=) (bővebben lejjebb ;):D)


Jún. 06-> húú gecc szülinapom.:D Itthon go kocsma, abasár elfelejtve, vodka, bor, meg minden ami jön. =) Zászlónál végződött, kiterülve. :D
Jún. 12-> valahogy elkeveredtem Kárpátiára. Full józanul elvoltunk egész este Katával, elment egynek.
Utána kocsmábajárások tömkelege, tópartozás, egyszer ivászat egyszer nem, éltük a rockot. De csak lightosan. ;)

Júl. 15-19-> Hegyalja, legalja... Pontosabban nekem 14-től tartott 18-ig. Állati nap buláj, sok metálkodás meg ivászat, buláj, hagy ne soroljam, (cikk lejjebb Hegyajáról is :D)

Aztán július hónapban további kocsmulások, egyszer itthon zp-ben, egyszer gyöngyösön, háznál ivás, zászlónál ivás, mindenhol ivás, ökörködés, sokhülyeállattal. =) Itt már kurváramocskosmetál volt ;)

Aug. 08-> Bor-rock feszt. Alkolizálás már déltől, ismikkel összefutás, sokújember, ivákolás folytatása, Holtidő, Subscribe, Road = agyszéttombolás, Sonic Syndicate- emberek keresése, tombolás, emberek keresése. Hajnali hazabuszozás, full kómásan elég fárasztó voltam. =)

További hepajkodások kocsmába (igen még mindig). Punnyadás, ökörködés, buli, mikor mi jutott aznap estére. Nagyösszeveszések, nagycsalódások, nagykibékülések, most nyugisak vagyunk.
Aug. 22-> utcabál. Punnyadás meg idegbaj a köbön, aztán Andikámmal való összetalálkozás után gyorsan jópár pohár fenekére néztünk. Kisbebaszás, jókedv, tánci-tánci Sasával, ivászat, majd egy könnyítő dumálgatás egy-két emberkével. =)

Aug 24-25-> pótvizsga. Átmentem. Örömteli arckifejezés, kocsmulás, egynap 2X-3X, gyöngyösön is na meg persze itthon.

Aztán elérkeztünk oda, hogy nyár vége... Kedden suli :-/ Bár elején ott is megy majd a buli, főleg elsején. ;) Elviselhető lesz kb egy hétig, vagy kettőig, (délutáni sörözgetések, stb=) aztán majd erőt veszek magamon. :P

Egy dolog éltet (vagyis több.:P): szeptember 5-> domoszló koncert, 12-> gyöngyös road. =) Októberre beszervezek valamit, Novemberbe megint road, utána meg szilveszter. Lesznek még metálkodások nem is olyan sokára. ;)
Kösszentyű nagyon sok embernek ezért a nyárért ;)

2009. augusztus 26., szerda

Átmentem basszátokmeeeeeeeg!!!!! =D

Na igen, most már ez is 100%-osan biztos, hogy nem leszek megint 10.-es. Továbbléptem, méghozzá tegnap. ;) Évvégén két imádott tanárom (ők is nagyon szeretnek :) megvágott gazdaságiból és irodalomból... Egész nyáron szinte mindenkitől azt kaptam, hogy úgyse fogok átmenni... Hát tudjátok mit? BEKAPHATJÁTOK!! ^^ Átmentem, megint bizonyítottam, hogy nem nekik volt igazuk. Ráadásul irodalomból 3-assal (pótvizsgán legjobb jegy ;), gazdaságiból meg 2-essel. Nah erre varrjatok gombot ;) Köszönöm szépen azoknak akik kételkedtek bennem, mert így legalább most jól a pofájukba tudok röhögni, és volt miért átmennem:D Csóknektek .........!! :D

2009. augusztus 20., csütörtök

Barátok? Na neeeeee

Most jött el az a pont, amikor betelt a pohár. Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, igen, muszáj csalódni... Na de minden nap másban?:S Lehet hogy szarul válogatom meg magam körül az embereket... Egy könyvben olvastam, hogyha a "belső világunkban" zűrzavar van, akkor az kihat a "külső világunkra" is. Ilyen mikro-makro kozmosz vagy mi a szar... Lehet hogy gáz van nálam itt benn, na de hogy körülöttem minden felboruljon...
01, Átváltozás...
Volt(van?) egy olyan ember, aki anno kihúzott a szarból, amikor a béka segge alatt voltam akkor felsegített, és segített hogy tovább folytassam a dolgaim. Ez mára sajnos átment már kioktatásba, mit mikor csinálok szarul, milyennek kéne lennem, hogy kéne csinálni a dolgaimat. Rendben, végülis egy barát(?) dolga az, hogyha valamit szarul csinálsz, akkor megmondja, de úgy hogy talán ne sértsen meg és ne alázzon porig. Vagy tévednék?
02, Baráti kör? Pffff
Elegem van a "baráti köröm"-ből (nagyon idézőjelesen, mert sztem már nem túlzottan van ilyenem) is. Állandóan csak a szivatások, és hiába hogy már szarul esik, azért is nyomják. Húúú basszameg mekkora poén, hogy ők röhögnek, nekem meg elbasszák az estémet... Egy-két beszólás még poénos, de már órákon keresztül a bunkózásukat hallgatni... Már unom. De ha megsértődök vagy visszaszólok, vagy leoltom őket, akkor én vagyok a szar, mert 'Jajj csak vicc volt'. Kurvavicces máson röhögni, meg elbaszni a kedvét. Csak gratulálni tudok az illetékeseknek.
03, Különbségek...
Na még a harmadik dolog... Én szeretek valamit, ők lefikázzák hogy az szar. Így vagyok pl. a Subscribe-al. Én kurvanagy fanatikus vagyok, imádom őket. A "barátoktól" mit kapok folyamatosan? 'Az egy rakás szar, sok füves állat ugrál a színpadon.' (tőlük idéztem...) És hiába mondom h engem nem érdekel, én akkor is szeretem (most nem csak a Subit, egy csomó dolog van így) akkor is nekem van ízlésficamom, én hallgatok szar zenét, én nézek meg okádék pasikat stb. De persze máskor meg jön az hogy 'Jajj annak meg annak az énekese így-úgy' vagy 'Jajj hallgasd ezt a zenét milyen jó' stbstb, és ha én mondom h nekem ez nem tetszik, akkor persze h én vagyok a szar, mert mér kell lefikázni.
04, Pletykálkodás...
"Nem kell hogy az éjszkát átaludja,
Holnap már az egész város tudja,
Ezért jó a barátság" /Alvin és a mókusok-Barátaimnak szeretettel/
Na igen, ezt is megénekelte jó "öreg" Alvin barátunk. És teljesen igaza van. Valakivel csinálok együtt egy hülyeséget, ahol tegyük fel ketten voltunk. Ugye mi ketten tudjuk, megbeszéljük, hogy SENKINEK nem mondjuk, mert mégse valami szívderengető... Egyik barátnőm rákérdez hogy mi volt, mondom semmi. Erre egy héttel később hallom vissza, hogy mi volt (pontosan, szóról-szóra) és hogy ő azthitte hogy mi barátok vagyunk és mért nem mondtam el. Csak tátogtam. Mondom bocsi, azért mert akkor másik személyét is el kellett volna mondanom, amit nem akartam. Igazat adott nekem. (Ezt így is köszönöm) Az hagyján hogy embertől, még egy másiktól is visszahallottam hogy ő is tudja. Hát mondom ez kurvajó... Nah ennyit a barátok titoktartásáról, meg az ígéretekről...
05, Kétszínűség...
Ez is egy szar dolog. A pofámba aranyos, kedves, segítőkész (akar lenni), a hátam mögött meg elhord minden büdös kurvának meg ilyenek. Nem is egy ilyen ember van. :-/ Ehez nem szeretnék többet hozzáfűzni, mert a végén még konkrét dolgokat és neveket írok, amit nem szeretnék.
06, Ha kihasználnak...
Ilyen jó barátok vagyunk, olyan jó barátok vagyunk... Vagyis én azt csak hiszem. Mert ha én nem lennék ott, akkor nem lenne kivel menni inni, kocsmába, koncertre, ide-oda-amoda. Mint valami csicska. Gyere bazdmeg, most megyünk Mephistoba, most megyünk inni, most csak sétálni, mert nincs kedvem ide vagy oda menni. Ez mind szép és jó, de ha nekem nincs kedvem vagy pénzem menni valahova, akkor persze én vagyok a szar. De ha én akarok menni valahova, ami neki nem tetszik, vagy nincs kedve jönni, akkor ő persze nem jön. De én mindenhova menjek. Szakadjak 8felé. Komolyan már az lesz hogy levágom a kezeim meg a lábaim meg a fejem aztán vigyétek basszátok meg.
07, Közel a cél...
Ez még a nagy kedvencem... Ha valaki valamit rajtam keresztül könnyebben el tud érni, rögtön nagyo jóba leszünk. Nekem persze a kis hülye naiv fejemmel le se esik hogy valami áll emögött a hirtelen barátkozás mögött. Én persze segítek, merthát "barátok" vagyunk. Aztán amikor közel a cél, vagy már elérte simán a sarokba vág, és onnantól le van szarva a fejem. Ha rákérdezek hogy miért, a válasz: 'Sokat változtál, rossz irányba, majd ha normális leszel megint jóba leszünk.' Ilyenkor is persze hogy magamat ócsárolom, hetekig ki vagyok akadva hogy hol basztam el. Aztán rájövök, hogy nem is én basztam el...

Na igen, most ez a pár pont van amit volt energiám leírni. Elegem van az engem körülvevő emberekből. Sajnos rossz embrismerő vagyok és kibaszottul naiv. Ezt nagyon sokan kihasználták. Ez szar. Na hát ezt jól esett magamból kiadni...

És ha valaki olvassa... Annak annyit, hogy akinek nem inge...


2009. augusztus 17., hétfő

"Vagy lehetne mégis úgy a felütés, hogy a Napot tartod fölém,
Fényre fény a nyeremény, és pont olyan, mintha érteném,
A keserű részt, ahogy fogod a kést, és tövig döföd belém,
Hogy álljak kitárt karral, és úgy tegyek, mintha érteném." /Superbutt-Szájon át/



Csalódás. Szar dolog. De néha muszáj. Családtagokban, barátokban, szerelmekben. Iszonyat szar az összes.

Azt hittem hogy egy csomó olyan ember van az életemben, akiben 100%-osan megbízhatok. Nem olyanfajta bizalomról beszélek, hogy nem mondja el a titkaim senkinek, meg hasonlók, hanem arról a fajta bizalomról, hogy soha nem fog bántani. Tévedtem. Előbb-utóbb csalódni fogsz, mert csalódni muszáj. Elkerülhetetlen. Aztán szépen lassan rá kell jönnünk, hogy amikor már nyakig ér a szar, vagy már épp ellep, akkor derül ki, hogy ki van melletted, ki az igaz barátod. Veled örülni könnyű, kitartani melletted a nehéz helyzetekben, bátorítani, életkedvet önteni a másikba... Ez nehéz. Rájöttem én is, hogy akiket eddig barátoknak hívtam, a legtöbbje kurvára nem az. Csak haverok, felületes ismerősök. Hiába ismerem őket több éve, hiába neveztem őket anno barátnak, elárultak, átvágtak, elhagytak. Vannak akik szerint sokat változtam. Mindenki változik. Én úgy viszonyulok az emberekhez, ahogy ők viszonyulnak hozzám. Kivétel nélkül, mindenkihez. Aki bunkózik, azzal én is. Aki beszól, visszaszólok. Aki viszont szeret, és mellettem áll, minden esetben, na hozzájuk én is ugyanígy viszonyulok. Nekik köszönök mindent.

De a legtöbbjük szerint mindenhogy én vagyok a szar...


2009. augusztus 11., kedd

Egy kis Bor na meg Rock és fesztivál

Kb olyan kedden-szerdán találtuk ki hogy megyünk Bor-rockra. De csak egy napra, ami jobban érdekel minket, merthát kinek van annyi pénze hogy két napra menjen, még be is basszon (végülis nem ez a lényeg de amíg nincs értelmes koncert addig ez. :D), de azért cigi is legyen elég, na meg akkor még cipeljük a sátrat két napra, ilyen apróságok. Bőven elég volt az egy nap, ami szombat volt, mivel akkor volt Subscribe (L) meg road na meg Sonic Syndicate.
Kati már fél11re domoszlón volt, egy kurvanagy hátizsákkal, csak pislogtam, hogy mi a fasz van. Elkezdtünk inni olyan fél1 körül a buszmegállóban, kitaláltuk hogy itt nem lesz jó, de mivel a Zépé még nincs nyitva, menjünk a híd alá. 3ig híd alatt piálás, utána 10 percre zépé, merthát az nem maradhat ki a napból. Utána Guby felvette a kispicsánkat, aztán száguldoztunk át Verpelétre. További piálás, összefutás csetesekkel, nagyölelés meg minden egyéb, aztán Holtidő. =) Nagyot zúztunk, KáZé megismert, ment a vigyorgás, Katával nagyon nyomtuk, kezdtünk csúcsponton lenni. Aztán valamikor következett a Subscribe, előtte még volt egy kitérő a sörsátorba, aztán 3 asztal között ingázás. :D Subscribe az iszonyatosan jó volt, Castro nyakába töltöttem több mitn a fél koncertet, közben 2X majdnem lefejeltem a kamerát is. Nah nembaj mégse lett semmi bajom, csak a kezem kapta el. :D Amikor nem Castro nyakába voltam akkor pogóztam. Nah életem legjobb pogója volt. xD A road is iszonyat nagy bulájt csapott, második sorba eléggé élveztem, kár hogy összelapítottak. :D Azért párszor itt is kerültem a közönség feje fölé valaki nyakába. XD Sonic Syndicate-n már csak szlalomoztam a sorok között és minden ismerőstől azt kérdeztem hogy Katát vagy Orsit nem e látták... Hát senki nem látta őket, de végül megleltek aztán elmentünk koncert után diszkózni. xD Igen-igen most volt diszkó, mondjuk csak 10 mp-ig, de akkor is volt. :D Aztán valamikor hajnalba még összefutottunk Mátéval, neki is ment a sóder, mondjuk ott nem csak tőlem, sztem szegényt eléggé lefáraszthattuk. :D
Még a reggeli buszozás hazafele is külön szám volt... Kata lökte a sódert hogy 12 éves vagyok, kocsmába járok ráadásul voltam Bor-rockon, hogy ezmilyenmá. Én csak röhögtem rajta. Viszont a srác aki alattam ült (mivel nekünk már csak állóhely jutott) eléggé röhögött rajtunk (főelg rajtam) 20 perc buszozás alatt. Párszor be is szóltam neki, hogy nagyon fárasztunk mi? Erre csak röhögött. Hát most szegény... Nincs hozzászokva a hozzámfajta emberekhez, főleg ha kurvafáradt vagyok. Vagy részeg... :D

2009. augusztus 1., szombat

Hegyalja képekben

Az előző bejegyzésbe azért nem raktam képeket, mivel akkor még nem kaptam meg őket. Most meg nincs kedvem még oda beillesztgetni, szóval jön egy külön bejegyzésbe.


Hegyalja, képekben xD Íme:

Balról jobbra: Én, Guby, Kata =)
Nóri, Orsi

4 nap szemete

Utolsó percek a sátorban, cuccolás előtt =)

Hátam meg a hasam. Hát igen, kicsit tele voltam varrva. :D





2009. július 31., péntek

Hegyalja-Legalja

Na hát igen, azt is megértem hogy első hegyaljázó lettem. :D Nagyon úgyvolt hogy nem megyünk, aztán mégis. Vicces volt ez hét, visszagondolva... Visszamennék. ;):D Még vagy 2 hétre. :D Csak ne lett volna szauna a sátrunk...:D Nah nézzük napra lebontva:

Kedd: Reggel fél7es indulás, Guby, Kata, Orsi, Nóri, meleg. Cigi-pisiszünet, még mindig meleg. Zene. Autókázás még mindig. Nah végre valahára megérkeztünk olyan 11 óra felé... Hoppá, nincs sátorhelyünk. Jó, Gabi meg Guby körbejárták a kempinget, még találtak helyet ahol szűkösen elfértünk 4 sátorral.:D Utána go a sörsátor alias 'kocsma'. Sör, Hubi, Sör, ásványvíz. Punnyadás, este. Este megkerestük Zúzóékat, ittunk, aztán vissza a kinti sörsátorba, ittunk, aztán szaladgáltunk, aztán ott találtuk magunkat Kaccantkitekattantommal, hogy kezdünk bebaszni, nemkicsit, és egy csomó sör van a kezünkbe. Körbejártuk a tábort, én természetesen már össze voltam firkálva. Nórinak volt alkoholos filce, na a hülyegyerekek mit csináljanak, rajzoltassanak magukra. :D Akit megismertem az este mindenkivel rajzoltattam magamra. x) Aztán a MÁV-os kisházhoz leültünk egy kicsit megpihenni, aztán egyszer csak elkezdtek körénk gyűlni az emberek. Aztán valamikor éjszaka vissza sátor, aztán Kata még a sátorban szórakoztatott minket a hüyleségeivel, addig amíg az egyik mondat felénél be nem aludt.

Szerda: Kurvamásnap... Cigi, fürdés, hajmosás, cigi, sörsátor, kávé, kaja. Döglés egész nap. Este koncert. Mi Katával ketten lógtunk mivel a többieket rendszerint elhagytuk. Kurvameleg van még mindig, de nembaj, mert jött a tűzoltóautó és jól telibekapta a tömeget. Ez tetszett. Aztán Magna Cum Laude. Slaggal a kordon mögül. Ohh yeah, ez is tetszett. :D Tök vizesen átszambáztunk SkaFunderz-re. Kurvanagyot táncoltunk, meg pár ismerőssel összefutottunk. Aztán Kispál, ami nem volt valami jó... :S Tcs-n belehallgattunk vagy 2 számba, és rájöttünk hogy a Tcs napról napra szarabb, mind koncerten, mind az új számaik. Már nem a régi :S Elmentünk Watch My Dyingra, persze úgy hogy vizesen majd megfagytunk, ráadásul alig álltunk a lábunkon az álmosságtól. Megnéztünk vagy 3-4 számot, Gubyval, aztán mi elindultunk lefeküdni nagy bánatomra. Guby akkor ment még hátra tombolni, aztán mire leértünk a sátorhoz ő már bent aludt. :O Ne kérdezzétek hogy csinálta mert se ő se mi nem tudjuk xD

Csütörtök: Meleg, fürdés, kaja, energiaital+kávé. Sörsátor, döglés. Tisza. :D Guby bemászott, mi lányok csak láblógatósat játszottunk, mivel senki nem akart bemenni, én akkor ott azért mert nem számítottam rá hogy bemászok, csak kint jött meg a kedvem és nem úgy öltöztem... A többiek meg: ez koszos, meg iszapos az alja, meg bla-bla... A legjobb nap a csütörtök volt koncertek terén is... Kezdtük a Pepsin, Pie On Ear-ral, ami kurvajólszólt, aztán folytattuk a nagyszínpadnál, Fish!, Road, Subscribe félig, mivel itt átugrottunk vissza a Pepsire Kaukázusra. Közben összefutottunk a domoszlói keményvagánygyerekekkel, akik kurvajófejek voltak. :D Meg kicsit ittasak ;) Aztán megint Bandland, Depresszió (ami szintén nem csinált valami kurvanagy bulit :S Voltam már jobb Depin is...) Aztán Machine Head. Ahoz képest hogy nem a kedvenceim kurvajó volt. Guby azt se tudta hol van, a nagy kedvencek itt voltak, szaladozott össze-vissza a fényképezőjével mint vmi mérgezett egér. :D Épphogy vége a Machine Head-nek, kezdődött az Irei Maffia. Uhh... Én már szarul voltam, meg álmos, de azért még táncoltunk egy kurvanagyot itt is. :D Aztán döglés...
... lett volna:D Ugyanis valamikor hajnalba valami félmesztelen csávó felnyitja a sátrunkat ezzel a szöveggel: hagy jöjjek már hozzátok aludni, mert Axiék nem hagynak. Katát meg engem széttolt és befeküdt közénk, Margóval. Aztán rájöttünk hogy Milán volt az aki befeküdt... :D

Péntek: ...Reggel (relatív:D) kelés, Milán félig Katán, félig rajtam fekszik... x) Cigi, zuhi, döglés. Egyszer valaki hátbabasz... Milán felkelt. Gyerünk kávézni.(!!) Oké menjünk. Leülünk, kávé, sör, meggypálesz. Olyan 1 óra tájban kitalátuk h gyerünk ki a kocsihoz. Mikor kimászunk kicsit megbaszott a pia, de nem volt vészes, de a többiek szépek votlak xD Kocsinál döglés a fa alatt, aztán go vissza. Kata hamarabb ment vissza, bealudt a sátorba... Visszamegyek én isegyedül, mivel a fiúk kitalálták hogy mennek a Tiszába, Katát felrángatom, hogy gyerünk mááá Áááálvinra. :D Kimásztunk, gondotlam majd zúzok egy tök jót. Ahozképest lekéstünk az első 4-5 számot, de mikor meghallottam akkor kurvára nem bántam. Hát én ilyen szar koncerten még életemben nem voltam... Alapjában az én nagyon szeretem az Alvint, na de ez a koncert. Elszállt legalább 3X a hangosítás, Viki tévesztett a szövegbe, nah meg miez az új 4es felállás?Oo Az Alvin egyik ismertetőjegye hogy 3an vannak... Vagyis voltak. Nah mind1. A lényeg hogy szar volt, nem votl nagy buli rajta, sőt. Utána maradtunk még Kowán mert Kaccantás szereti, aztán még belehallgattunk a Quimbybe is, aztán csavarogtunk. Kata elhagyott kb 3-4 doboz cigit, tiszta idegbeteg volt, jó akkor gyerünk ki városba. Az is punnyadás volt, ráadásul hívott Guby h a sátorba van, visszamentünk mi is. Punnyadás, merthogy ők sehova nem akarnak menni. Én puffogtam de megbékéltema gondolattal, elkezdtem beszélni a hülyeségeim... Valamikor 1-2 körül felkelt Milán, jó gyerünk valami koncertre. Belenéztünk a Guilty Parties-be, aztán a Kovbojokba, aztán leültünk inni. Valamikor valahogy visszamásztam.

Szombat: Reggel kelés, hányinger, fejszétrobbanás, másnap, és egy hülye kérdést intéztem Katához: 'Hogy keltem fel?' XD Fürdés, meg kávé meg faszomtudja még mi, aztán összecuccolás. (Igen, sajna szombat este már itthonvoltunk.) Sátorbontás. Cuccok go kocsihoz, mi meg szét. Mi Katával úgy döntöttünk hogy leülünk a Coop elé és majd valamikor visszamegyünk a kocsihoz. Visszamentünk olyan 4 körül, úgyvolt 5kor indulunk. Megjött mindenki, Orsira meg Nórira mondjuk kellett várni, de ők is befutottak. :D Hazafele elvoltunk a kisótóba, itthon még beugrottunk a mi drága egyetlen Főninkhez a zp-be. Aztán haza. Én 3 napig szentségeltem hogy megint itthon vagyunk és hogy nem láttam a Paso-t, az Ignite-ot, az Insane-t, a Superbutt-ot és a Blind Myself-et. De ezt leszámítva nemgáz hogy hazajöttünk mivel már kezdett emberundorom lenni egyszer-kétszer. :D

Hegyalja-Legalja:
Kata: -Bocsánat, Szabad?, Ne haragudj.
-Pie On Ear. Áhhh. Isten. Ez a hang!!
-fő téma? SZEX! xD
-Büdös vagy! - *röhögés* pálinkát ittam *röhögés*=alvás.
Orsi: -Büdös a lábad! Büdös vagy, menjé fürdeni!!! :D
-Mit döglötök egésznap?:D
-Leszel a feleségem?
-Feltörte a papucs a lábad? -Igen- Kell sebtapasz?- Nemkösz. :D
Milán: Guility Parties-> 'Meleg van gyerünk ki. Kovbojok-> Ez szar. = "Gyerünk Inni!" :D

2009. július 4., szombat

Abasár, szülinap, ivászat, másnap

Nos úgy gondolom hogy egy nemolyanrégi eseményt (cirka egy hónapja volt kb) le is vések nektek.

Június hónap, ugye még javában suli. Elméletileg (ha jól emlékszem) 12-ig jártunk, de nekem már 5.-én kezdődött a nyár. Jún. 05- 06-> Abasár, Motoros Találkozó. Hát alap hogy megyünk, mivel nekem 06-án van a szülinapom, megünnepeljük,nah meg voltak zenekarok akik érdekeltek. 5-én (péntek) elég bulis egy nap volt, kezdem ott, hogy volt 3 órám, hazadzsaffítottam Padtárssal (Rita), megismertem az Ájri Maffiát, elkészültünk, felszedtük Diót meg Kaccantást aztán húztuk a belünket sátorral meg piával felpakolva 2 faluval arrébb. Sátor fel, pia bekever, Inline With (kibaszott jól nyomták) aztán vedelés. Egy részeg faszi odajön hozzám ezzel a szöveggel: Szia! miújság? Van barátod? -Nincs. -És akarsz egyet? Mondom nem kösz, ránéztem segélykérően nővéremre, kiböktem h ő a tesóm, vigyázzon vele, ő meg ránézett Milánkára... Nah és itt lett Milcsibácsi a bátyjánk xD Aztán ment a kalap próbálgatás, egy-két ismerős számra tombolás, Milánsapkadobálás-betonnyalás-kézmosás-aztán jött a korsó víz a fejemre. Később Factorial-X (az énekesük egy félisten :P) aztán jött az Evil Devils. Elugráltam én ott részegen, beálltam pogózni a pankokhoz, élveztem. Semmi alvás, reggel hazajöttünk, meguntuk.


Pár kép Abasárról =)



















Kalapos tökmag.




















Milán képes volt lealacsonyodni az én magassági szintemre. Kösszenytű. :D














Nővéremmel Factorial-X közben. Eme kép akkor készült, miután megkaptam a korsó vizemet a fejemre, és utána Dióval széttáncoltuk/ugráltuk/ordítottuk/tomboltuk/bulzituk a fejünket. =)


Szombat
Nahát, hatodikhó hatodika, Vikike (ez én lennék) szülinapja... Hát nincs kedvünk visszamenni abasárra, akkor ünneplünk itthon. Kimentünk drága Kaccantásommal a mi hőn szeretett domoszlói zépénkbe (alias Drink Bár) és rátöltöttünk de k*urvaszépen az előző estéről maradt másnaposságra. xD Természetesen aludni nem volt időnk, mert 'minek azt?' címszó alatt találtunk más elfoglaltságot. Vodka, Pálesz, VBK, Sör, meg mittudomén mit ittunk össze. Jó volt egynek. Este még megkaptam hogy jó a seggem meg hogy most kivételesen úgy nézek ki mint egy lány. :D Éshogy jóláll. (Persze mert most nem szakadtgatya és kifakultródospóló volt rajtam és nem úgy néztem ki mint egy csöves.:D) Mondomkösz.:D

Vasárnap
Szintén Drink, szintén Kaccantásommal. Nemtudom hanyadnaposnak éreztem már magam, de mivel hétvége van és hát tegnap volt a születésnapom igyunk már, hiszen 3-4 napból áll nálam egy hétvége. Vasárnap-vodka-bor. Jól éreztem magam itt is, valamikor hajnalba hazaestem. Csak egy bibi volt a dologban. Másnap hétfő, és nekem még suli. Első óráról természetesen lekéstem, mivel elaludtam. Bemászok suliba, sztem amúgy biztos megijedhettek tőlem páran olyan fejjel, de nemgáz. De a lényeg hogy bementem és kibírtam :P xD

Nah ennyit nálunk egy szülinapozásról ;)

Csak úgy halkan megjegyzem, hogy július 06-án van egy évfordulós bulink Kaccával. Amit meg szoktunk ünnepelni. Szóval... Lehet hogy a köv. bejegyzés már az lesz?!?:D

A nagy Start...

Nos, Hell&Heaven Emberek!
Itt szürcsölgetem a fini kakaómat, és arra jutottam, hogy ha már olyan sok hülyének van blogja legyen nekem is. x) Most egyel több vagy kevesebb hülye a neten, szerintem az már nemszámít. xD Egyrészt jó unaloműzőnek, másrészt lehet majd rajtam/rajtunk röhögni. Kicsiny kis életem nagy pillanatait próbálom lepötyögni ide, (időmtől függően :D) hogy milyen is lehet egy buli ahol ottvagyok. Pontosítok: Hogy nekem milyen az a buli. xD Nah bejegyzés hamarosan, see you soon. ^^