2011. június 20., hétfő

Beszámoló

Hmmm... nagyon régen írtam már utoljára... Azóta annyi minden történt! Kezdhetném azzal, hogy elballagtam, és leérettségiztem!!! >.< :D Na meg közben nagykorú lettem. Közben vége a szezonnak, az edzéseknek is vége van, és volt egy évadvacsi is közben. Ja, meg persze a társaság is kicserélődött... :D Ja és kezdem a dolgok pozitív oldalát látni. De csak mert rájöttem hogy túl sok a rossz nekem meg az nem kell. :D Aztán vannak olyan (új) emberek az életemben, akik nélkül nem tudnám elképzelni a mindennapjaim. Persze ott vannak a régi barátok közül is páran, akik még mindig fontosak, de a régi társaság nagy része kiszállt a körhintából. Ami így visszagondolva nem is baj, bár kicsit hiányoznak, de talán jobb lesz így.

Először is, a suli... Hát első perctől nem szerettem a Keribe járni, de így negyedik év végére valamilyen szinten összekovácsolódott az osztály egyharmada. A többiekről no comment. Tegnap volt a bankettünk, amin a 36 fős osztályból 13 ember vett részt. Hát gyönyörű, de ez a 13 ember olyan is, akik remélhetőleg a későbbiekben is össze-össze fognak(fogunk) járni :) Az érettségiről annyit, hogy az elmúlt 4 év után csodálkoztam a jegyeimen. Kezdhetném ott, hogy tesiből első két évben majdnem megbuktam, aztán tanárváltás, (hál'istennek) most meg 5ösre érettségiztem tesiből ;) Aztán ott van a magyar... 4 évig szivatott az a köcsög, erre 4es érettségi... :D Hát voltak érdekes fordulatok, de átlagban jó lett. Egy baj van a Kerivel, hogy minden pofára megy... Hiába tudod az anyagot, 2esnél jobbat akkor sem kaphatsz, ha nem nyalod be magad az első perctől. Hát de ez már úgyis mindegy. :) Azért lesznek páran akik hiányozni fognak :)

Aztán nagykorú vagyok már 2 hete :P Gyönyörűen megünnepeltem, a buli részleteit inkább a többi résztvevőtől kéne megkérdezni. :) Dehát egyszer 18 az ember ;)

Nahát a társaság... Olyan barátokat kaptam a sorstól, hogy öröm velük együtt lenni. A régi félig-meddig ellaposodott barátságaimat (amit érdemes volt) is feltámasztottam. Mivel időm mint a tenger, így elég sokszor vagyok valakivel. Az esténkénti sörözések megmaradtak Katával, és remélhetőleg Orsi is csatlakozik hozzánk miután túl lesz az érettségin ő is. Aztán a folytonos gyöngyösre szaladgálásomból is késői hazajövetelek vannak, mivel gyöngyösön is mindig találkozok valakivel. Akivel meg sajnos nem tudok találkozni a távolság miatt (ózdiak) velük pedig neten tartom a kapcsolatot. Szóval mondhatnám, hogy a társasági életem is kiegyensúlyozott, bár ez nem lenne teljesen igaz. Vannak (jó)páran akik kiestek a körből. Ezek az emberek vagy elcsábultak, és akkor a régi barátokat már le se kell szarni, vagy pukkadnak valamiért. Bár ha összefutunk valahol (buszon vagy kint a faluba) akkor azért általában megy a seggnyalás. Csak ha az embernek szülinapja van, annyit nem tudnak odavágni, hogy BSZ, merthogy ők mennek még máshova is az este. Hát de gyerekek, könyörgöm, ha a buli helyszíne előtt mentek el, szerintem az elmúlt 4 év után annyit megérdemelhettem volna hogy beköszöntök, főleg ha mindenki hivatalos volt a buliba. Na de nem számít. Rajtuk már meg se lepődök. A kétszínűség meg a képmutatás, a "ki ha én nem" nagyon megy. Csak ti már nem is emberek vagytok, hanem kutyák, akik mindig azután loholnak akitől enni kapnak. De nembaj, én nem haragszom senkire, bár mindenkiről megvan a véleményem. Én kaptam jobbakat. :)

Mostanság úgy elvagyok mint a befőtt, úgy néz ki hogy nyáron lesz melóm (legalábbis remélem), na meg ameddig nem kezdődnek az edzések+ a suli visszamegyek frizbizni is, mert hát az is hiányzik. :) (aztán lehet hogy megint állandósítom) Na meg már most elunom az életem itthon, és még csak pénteken kaptam ki a bizit. :D Úgy vagyok most, hogy a múlton nem érdemes rágódni, jelenleg jól érzem magam. Tervek azok vannak, remélem be is jönnek ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése