A plafont bámulom, és nyomok után kutatok az emlékezetem szűrőjén át, megpróbálom visszaidézni a pillanatot, amikor a dolgok kezdtek elromlani - ésközben várom a reggelt.
Hol volt az a pont, amikor a szél feltámadott odakint, leveleket kavart könnyedén, megjelentek azok a kis kellemetlen fuvallatok,amelyek szoknyákat libbentenek föl, és kalapokat kapnak le a fejekről? Az a pont, ahol egy filmben szélcsengők kezdenek hátborzongatóan csilingelni, boltok cégtáblái nyikorognak és himbálóznak, kutyák vonítanak nyugtalanul, és az idősebb és bölcsebb városi népek gyanakodva néznek fel az égre?
Mert az a mérhetetlenül bosszantó a dologban, hogy semmi szokatlant nem vettem észre. Nem votlak aruló nyomok, nem voltak figyelmeztető jelek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése