.tökmag. életének apró mozzanatai...

"Üresség. Határtalan üresség telepedett a lelkére. Már nem álmodott. Nem volt miért álmodnia."

Valahogy én is így érzek mostanában. Mintha egy robot lennék, aki minden nap megcsinálja a rá váró feladatokat, ha kell mosolyog, ha kell akkor komoly. Nemigazán vannak terveim a jövőre nézve, hogy mit hogy kéne csinálni, mivel amit már terveztem egy ideje azt megvalósítottam. Heti 4 edzésem van, hulla vagyok egész héten, még hétvégén se bírom rendesen kialudni magam. A koffein és a nikotin már ígyis hozzám tartozott, de most még jobban belémépült.

Belülről... furcsán érzem magam. Mint egy szemetes, amit kiürítettek. Megoldottam egy-két problémámat, a fájó dolgokat amiket nem sikerült azokat mélyre rejtettem.

Nemigazán hoz lázba se a hétvége, se az, hogy menjünk bulizni valahova. Már nem vágyom rá. Néha persze jól esik, és mennék is, csak inni vagy kártyázni piálás közben haverokkal, de nem minden hétvégén. Kocsmába is csak azért járok, hogy a barátaimmal találkozzak, akikkel hétközben nem futok össze. Unom magam itthon, de van amikor kocsmába is... Nem találom a helyem.

Van valami, amit most perpill nagyon szeretnék. Csak egy probléma van ezzel: soha nem fog valóra válni. Pontosan ezért szállnak el az álmaim is, mivel tudom, hogy lehetetlenek. És igen, a lehetetlen sajnos létezik.

Azthiszem az a legnagyobb bajom, hogy semmi nem történik az életemben. Semmi aminek örülni tudnék, ami jól jönne, semmi olyan ami kicsit letaglózna, hogy újra fel tudjak utána állni. Semmi, amiről másnap úgy vélekedek, hogy: 'basszameg, hülye vagyok!', semmi, ami után azt mondanám: Na Végre! Történés kéne már, de az nincs... Maradt ez a határtalan üresség, amit most is érzek...