2009
Januárba Katával elég sűrűn néztünk egy vagy több üveg aljára, illetve tavaly ekkor még elég sűrűn látogattam a Mephisto-t is.
A Februárunk elég eseménydús volt, Karesz szülinap, PasikCsajokHaverokBarátok mindenki. Egyre kevesebb Fisztózás, mivel már volt miért itthonmaradnom.
Aztán folyt szépen az élet tovább, a tavaszt átrepültük, jött a nyár.
A nyári buli kezdetét az Abasári Motorostól számítjuk. Aztán júniusba még az én szülinapom is megünneplésre került, amit 3 napig ünnepeltem, majd még egy hét suli, aztán jött a nyár.
Nyáron sokat kocsmultunk, sokat unatkoztunk, sokat fotózkodtunk, sokat ittunk, sokat veszekedtünk, sokat táncoltunk, és sok helyen megfordultunk. A Nyár két legnagyobb durranássa a Hegyalja Fesztivál (képek itt) és a Bor-rock Fesztivál volt. Katával közben megtudtuk, hogy a dobókocka nem csak a társoshoz jó, hanem mennyi mindent lehet még vele játszani. x) (Nyári összefoglaló itt.)
Szeptember...
Aztán jött a suli, de első hétvégén máris koncerttel kezdtünk. Domoszlón volt koncert, fasza volt.
Egy hét múlva mentünk a Szparira, mivel akkor ott mulattatott az Evil Devils meg a road.
Itt van az ősz, ittvan újra, és rohadt hideg van megint. Ivászat minden hétvégén, illetve hétköznapokon, nem zavartattuk túlzottan magunkat a hideg miatt. :) Aztán gyors ősziszünet, majd suliban szenvedés, újra. A novemberi roadra sajna nem jutottam el, és természetesen amilyen mákom van Decemberbe se jutottam el egerbe. Hát ennyit erről, meg arról h mekkora balfasz tudok lenni.
Aztán téli szünet, ivászat, elég sokszor és elég sokat. Egyedül, Katávalketten, Sokanegyütt, mindenhogy. Zépébe, próbaterembe, utcán, háznál.
Aztán SZILVESZTER!!
Idén Bú/Bá döntött úgy, hogy vállalja a kockázatot, és nála leszünk szilveszterkor. Fél8-kor randi, aztán go Bálinthoz. Amint megértkeztünk Köli már nyomta a képünkbe az Ágyas Pálinkát, amiből Kötelező jelleggel természetesen gyorsba kettőt le is húztam. =)
Aztán egy kis piakóstolgatás után lazulás, vizipipa, egy kis dumálgatás, további piakóstolgatás. Aztán a fiúk lejtettek egy szexi táncot a 'Huss-huss' című elég közismert számra, ami amúgy szar, de ők nagyon jól tolták rá a táncot. =) Balázs jóvoltából megszerettem a Tequilát. :D Még kicsit elbulizgattunk, aztán miután már igencsak kezdtünk fáradni, és meguntuk hogy Danika nem talál magának jobb helyet a zongoránál, így úgy döntöttünk hogy lassan hazaindulunk. Normannal ketten caplattunk haza szakadó esőbe, mivel Gina meg Kata másfelé ment, Dudi meg lemaradt Sanyikáékkal még inni. :D
Hazaértem, de még nem voltam álmos, szóval még olvasgattam egy kicsit, majd valamikor hajnalba leragadt a szemem. A meglepő, hogy nem voltam részeg. :D
Jan. 1-én fogalmam sincs mikor keltem, de az elalvásomhoz képest korán. Tengtem-lengtem egész nap, este Zépéztünk, lájtos kis ücsörgés és filmek kibeszélése folyt a kocsmába, majd go haza aztán bevágtam a szunyát.
Január 2!!!
Ahhh... Hát ez egy igencsak jó nap volt. =)
Délután átmentünk Katihoz, filmeztünk, röhögtünk, elvoltunk, ÉS megvan az első tattoo-m. =) Katával közösen varrattuk, angyali szimbólum, a jelentése: barátság. =) Bal boka belső része. Igen, fájt. De már tervezem a következőt. ^^
Este betértünk Dexterhez, egy kis pótszilveszter-Dexibúcsúztató-piapartyra. Voltunk Mexikóba Balázzsal, de mivel nem volt több tequilánk, maradtunk Magyarországon és a továbbiakban már csak boroztunk és páélinkáztunk. Jó volt. A pia is meg a buli is. Énekeltünk. Megint. Sokat. Együtt. De legfőképpen Dexterrel ketten. Norman gitározott. :D Megint. Aztán volt hogy olyan is, hogy mindenki énekelt. Nagyon jó volt. Tetszett. =)
Valamikor nemtúlkésőn hazaestem, elvoltam még egy kicsit majd valahogy elalvadtam.
Azthiszem elég jó kis év volt ez, sok jóval és megannyi rosszal, de elvoltunk, a nyár közepe vitte a pálmát, a jégcsapokat meg a téli szünetünk söpörte el.
Itt a vége, fuss el... és hozz még egy kört. ;)
TheEnd. =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése